Tizenkettedik lett a magyar csapat a Bocuse d'Or versenyén (2019)

Pohner Ádám és csapata a 12. helyet szerezte meg a 2019-es Bocuse d'Or szakácsversenyen szerdán Lyonban. Összesen 24 ország képviselte magát az idei versenyen, a nyertes Dánia lett.

A második helyezéssel járó díjat Svédország kapta, a harmadik Norvégia lett.



A győztes dán csapat (k), a második helyezett svéd (b) és a harmadik norvég (j) együttes a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or világdöntőjének eredményhirdetésén Lyonban 2019. január 30-án.
 

A tányértéma - azaz a kötelező elemnek számító étel - a Chartreuse „Hommage Robouchon” nevet kapta a menükártyán. Maga a chartreuse burgonyával és padlizsánnal készült, valamint kagylófélékkel. A tányéron szerepel még egy tormás almasaláta uborkával, zöldspárga, valamint pastis mártás.

Pohner maga is elmondta, hogy kedden - azon kívül, hogy elromlott a sokkoló nevű eszközük - igazából minden flottul ment, és minden úgy készült el, ahogy annak kellett. A magyar csapat kedden készítette el a két tányért, de a pontok csak a szerdai eredményhirdetésen derültek ki.

Pohner Ádámot, Csillag Richárd commis segítette, coachként Segal Viktor vett részt a munkában. A magyar csapat felkészülését a korábban aranyérmes Orjan Johannessen is segítette, mellette pedig a versenyzőként bronz-, coachként pedig aranyérmet nyert Odd Ivar Solvold is a magyarokkal dolgozott. Pohner jelenleg a balatonszemesi Kistücsök séfje.

A díjátadón azt is bejelentették, hogy a következő, 2020-as döntőt Tallinnban fogják rendezni.