Gyakran Ismételt Kérdések
Itt megtalálsz mindent ami külföldi munkavállalásnál szóba jöhet...
Ha egy magyar állampolgár külföldön dolgozik, akkor is előfordulhat, hogy Magyarországon kell személyi jövedelemadó- bevallást benyújtania és adót fizetnie. Különösen izgalmas ez manapság, amikor egyre élesedő verseny bontakozik ki az európai országok között a jövedelemadó-kulcsoknál.
Mint az ábrán is látható, a magyar szja-kulcs európai összehasonlításban most mindenképpen kedvező mértékű. A tartósan külföldön tartózkodó és dolgozó honpolgárok számának növekedésével ugyanakkor egyre többeket érint az szja-bevallás és -fizetés helyének kérdése.
Hol fizessünk adót?
Hegedüs Sándor, az RSM DTM Zrt. adópartnere szerint a kérdés eldöntéséhez első lépésként az egy éven belül több országban is munkát vállalóknak azt kell ellenőrizniük, hogy van-e az érintett külföldi állammal Magyarországnak kettős adóztatás elkerülését célzó egyezménye.
A kétoldalú megállapodások értelmében ugyanis a magánszemélynek abban az országban is kellhet adóbevallást készítenie, amelyben ő az adóztatás szempontjából belföldi illetőségűnek minősül, még ha jövedelme nem is onnan származik. Az egyezmények alapján lehet eldönteni, hogy az egyes jövedelemtípusok megadóztatására melyik országnak, milyen mértékben van joga. Ha nincs ilyen egyezmény, akkor a nemzeti szabályokat kell alapul venni.
Erre figyelni kell!!
Magyarországnak 75 – köztük a legtöbb európai – állammal van hatályos egyezménye a kettős adóztatás elkerülése céljából. A megállapodások szerint az illetőséget az állandó lakóhely, a létérdek központja, a szokásos tartózkodási hely vagy az állampolgárság alapján kell megállapítani.
A külföldön dolgozó magánszemélyeknek különösen akkor kell körültekintően eljárniuk, ha adójogi illetőségük továbbra is magyar maradt. Ilyenkor minden egyes bevételüknél, jövedelmüknél meg kell vizsgálni, hogy a munkavégzés országa és Magyarország között kötött egyezmény alapján melyik ország jogosult az adóztatásra.
Hegedüs Sándor arra is felhívta a figyelmet, hogy a külföldön élő, vagy dolgozó magyaroknak érdemes felkészülniük arra, hogy az évek múltával az adójogi illetőség átkerülhet a fogadó országba és nem csak akkor, amikor végleges szándékkal elhagyják Magyarországot és azt be is jelentik az adóhatóságnak.
Mikor kell itthon szja bevallást benyújtani?
Személyi jövedelemadó bevallást kell benyújtani Magyarországon a magánszemélynek, ha az adott évben magyarországi munkaviszonyából és külföldi munkáltatónál külföldi munkavégzésből is származott jövedelme.
Ha a magánszemély ugyan egész évben külföldi kiküldetésben dolgozott, több országban történt, és egyik helyen sem érte el a foglalkoztatás időtartama a 183 naptári napot, szintén felmerülhet a magyar adóztatás kérdése.
Még érdekesebb az az eset, amikor a magyar illetőségű magánszemély külföldi munkáltatóval áll munkaviszonyban, és munkáját több országban végzi. Ilyenkor előfordulhat, hogy olyan államban végzett munkáért kap fizetést, amelyben összesen fél évnél kevesebbet töltött és az illető ország az adóztatására nem jogosult. E jövedelem után a magyar adóilletőség alapján Magyarországon kell adót fizetnie, adóbevallást benyújtania.
Egyéb jövedelmek esetén is lehet tennivaló…
A kamatjövedelmeknél sem mindegy, hogy a kamatot magyar, vagy külföldi bank fizeti. A magyar bankoknak a kamat megállapítása, jóváírása során adólevonási kötelezettségük keletkezik, amelyről adatot szolgáltatnak az adóhatóság felé.
A személyi jövedelemadó törvény rendelkezései szerint a magyar bank által levont adót nem kell bevallani. Ugyanakkor, ha valaki a külföldi munkavégzéséhez kapcsolódóan külföldön nyit bankszámlát és azon a külföldi bank kamatot ír jóvá, a külföldi kamat vonatkozásában a magyar adóilletőségű magánszemélynek bevallást kell benyújtania és adót fizetnie Magyarországon.
A szakértő szerint talán az értékpapírok értékesítéséből származó jövedelmeknél kell a legkörültekintőbben eljárni. Ellenőrzött tőkepiaci ügyletnél a magánszemélynek kell az év végén az adót megállapítania, a bevallást benyújtania. Külföldi pénzügyi szolgáltatón keresztül lebonyolított értékpapírügyleteknél szintén Magyarországon adóztatható a jövedelem, hiába él és dolgozik a magyar adóilletőségű személy külföldön.
Ingóság és ingatlan értékesítésekor
Ingóságok értékesítésekor is az adójogi illetőség alapján lehet az adóztatás jogát eldönteni. Az interneten keresztül értékesített vagyontárgyakból származó bevétel után – hiába tartózkodik hosszabb ideig egy másik egyezményes országban a magyarországi illetőségű magánszemély -, a magyar szja-törvény szabályai alapján ő itthon adóztatható.
Egy magyarországi ingatlan értékesítése az adóügyi illetőségtől függetlenül személyi jövedelemadó fizetési kötelezettséget és adóbevallási kötelezettséget is keletkeztethet. Eltérő mentességi szabályok vonatkoznak a lakóingatlanokra és az egyéb ingatlanokra. Míg előbbieknél a megszerzést követő ötödik évtől, az utóbbiaknál csak a tizenötödik évtől lehet mentesülni az adóbevallás és adófizetés alól.
Az újabban kötött egyezmények lehetővé teszik, hogy a magánszemély adóilletőségétől függetlenül adózzon olyan társaság üzletrészeinek, részvényeinek értékesítésekor is, amelynek eszközei megadott mértékben Magyarországon fekvő ingatlanokból állnak. Tekintettel a szabályozás összetettségére és az országonként eltérő szövegű egyezményekre, érdemes pontosan utánanézni, hogy az adott élethelyzet és jövedelem esetében hogyan kell eljárni.
-további adózási kérdéseivel kapcsolatban keressen meg egy erre szakosodott szakembert.
Forrás:
RSM DTM Hungary Kft;
24.hu
Az osztrák törvények szerint, ha valaki állandó lakcímmel (Hauptwohnsitz) rendelkezik Ausztriában, akkor van rá egy hónapja, hogy honosítsa (osztrákosítsa) külföldi rendszámú gépjárművét.
Német nyelvű tájékoztató a kötelezettségről:
https://www.help.gv.at/Portal.Node/hlpd/public/content/6/Seite.063160.html
http://portal.wko.at/wk/format_detail.wk?angid=1&stid=665121&dstid=685
A további lépések:
1. Otthon a gépjármű forgalomból kivonatása
2. A gépjármű ausztriai rendszámozásához ez kell:
• Osztrák törzskönyv - Typenschein - megigénylése ca. 190 EUR - ezt az autó típusának megfelelő márkakereskedésben lehet intézni.
• Műszaki vizsga és engedély - azaz az un. Pickerl / Prüfgutachten §57 (für Plakette). Megszerzése 60 EUR. Ezt meg lehet tenni az ÖAMTC-nél, ARBÖ-nél vagy a márkaszervízek is tudnak ebben segíteni. További tájékoztató németül: https://www.help.gv.at/Portal.Node/hlpd/public/content/6/Seite.060500.html
• Finanzamt, NoVA – gépjárműadó megfizetése, rendszámozáshoz NoVA megfizetését igazolni kell. A NoVA összegét itt számolhatod ki: http://www.nova-rechner.at/
• Biztosítási igazolás beszerzése Magyarországról. Az otthoni biztosítónál mindenképpen be kell jelentened, hogy a gépjárművedet kivonattad a magyarországi forgalomból és emiatt megszünteted a biztosításodat. Ekkor ki fogják állítani a kártörténeti igazolást, ami tartalmazza az aktuális bónusz fokozatod. Ha lehetséges, akkor próbáld meg ezt angol nyelven kérni. Az igazolásra mindenképpen szükséged lesz, mert az osztrák biztosító addig nem köt veled szerződést, amíg látja, hogy nincs szerződésed Magyarországon többé.
• Ezután lehet kérelmezni a rendszámot a “ Zulassungstelle”-nél – 182 EUR.
A NoVA nélkül a gépjármű átiratásával kapcsolatos költségek kb. 430-450 EUR-t tesznek ki, de a büntetést sem mérik szűk marokkal. Itt megtalálhatjátok, hogy milyen iratokra van szükség a rendszám igényléshez: http://www.kfz-zulassungsstellen.at/kfz-anmelden.php Itt meg megtalálhatjátok, hogy hol lehet rendszámot igényelni: http://www.vvo.at/kfz-zulassungsstellenauskunft
Manapság egyre elterjedtebb gyakorlat a cégek körében, hogy az állásra jelentkezett jelöltek alkalmasságát nem elsősorban személyes interjún, hanem egy számukra sokkal kényelmesebb, idő- és költséghatékonyabb módon, telefonon mérik fel. Így előfordulhat, hogy hamarosan Te is egy ilyenen fogsz részt venni. De még mielőtt elkezdenél pánikolni, hidd el, semmi okod! A telefonos interjú is interjú, melynek felépítése nagyon sokban hasonlít a hagyományos interjúkéhoz, néhány fontos dologban viszont eltér. Így itt van pár tanács, miként járhatsz sikerrel, ha egy ilyen interjúnak nézel elébe!
KÉSZÜLJ FEL!
A személyes interjúknál már jeleztük Neked, hogy a felkészülés sosem árt, hiszen rengeteg kínos és kellemetlen helyzettől óvhatod meg, továbbá növelheted annak esélyét, hogy egy újabb sikeres állásinterjút tudhass magadénak. Nincs ez másképp akkor sem, ha telefonon interjúztatnak Téged. Mindenképp nézz utána a cégnek, ahova jelentkeztél. A jó benyomás érdekében személyes bemutatkozásod elkészítésére is szánj kellő időt. Továbbá készülj fel azokból a kérdésekből, melyekkel ha biztosan nem is, de nagy valószínűséggel találkozni fogsz az interjú során. Segítségképpen válaszaidból akár puskát is készíthetsz. Nyugi, senki sem fogja meglátni :)
GONDOSKODJ A MEGFELELŐ TECHNIKAI FELTÉTELEKRŐL
Mivel az interjú telefonon keresztül zajlik így mindenképp győződj meg róla, hogy a telefonod alkalmas-e arra, hogy egy 20-30 perces interjút lefolytassál rajta. Az semmiképp sem jelent jó, ha az interjú amiatt szakad meg, mert a telefonod lemerült vagy nem megfelelő a vétel. Keress olyan helyet, ahol biztosan jó a térerő és töltsd fel időben a telefonod!
TALÁLD MEG AZ IDEÁLIS KÖRNYEZETET
A telefonos interjúk lefolytatására az a legalkalmasabb, ha sikerül egy olyan helyet találnod, ahol nem zavar senki. Fontos a háttérzajokra is ügyelni. Az esetleges bekiabálások, pohár csörrenések, gyereksírás, kutyaugatás, a zene zavarhatja a vonal minőségét.
KÉSZÍTSD ELŐ A SZÜKSÉGES PAPÍROKAT
Az interjún előfordulhat, hogy olyan kérdéssel fogod magad szembe találni, amelyre a konkrét választ csak önéletrajzod vagy motivációs leveled segítségével találhatod meg. Így a biztonság kedvéért ezeket és az esetlegesen hozzájuk kapcsolódó dokumentumaidat is készítsd elő, ugyanis egy telefonos interjú közben már nem lesz arra időd, hogy ezeket kikeresgéld.
HANGOLÓDJ RÁ!
Kissé furcsának tűnhet, hogy egy telefonos interjúra is kiöltözz, de ennek az a magyarázata, hogy egy megfelelő viselettel az ember általában hamarabb bele tudja magát élni az adott helyzetbe, így az interjúra történő ráhangolódás is könnyebben fog menni. Az interjú közben ne végezz semmilyen háttértevékenységet. Ez a figyelmed rovására is mehet. Az állandó visszakérdezés és értetlenkedés pedig nem kelt jó benyomást az interjúztatóban. Az sem mindegy, hogy milyen testhelyzetben helyezkedsz el. A fekvés könnyedén elálmosíthat, így megeshet, hogy unottnak fogsz hangzani a telefonban. Ülj le inkább egy asztalhoz vagy, ha Neked úgy jobb, akkor állhatsz is.
ÜGYELJ ARRA MIT ÉS HOGYAN MONDASZ
Korábban beszéltünk már arról, hogy a testbeszédnek mekkora szerepe van a jó benyomás megteremtésében. Tény és való, hogy egy telefonos interjún a kérdezőnek nincs lehetősége megfigyelni arckifejezésedet és gesztusaidat, viszont a hanghordozásod és kifejezésmódod továbbra is sokat számít! Ne feledd, a mosoly a telefonon keresztül is hallatszik. Így tessék mosolyogni!
Mint EU-állampolgár minden magyar állampolgár és jogi személy is szabadon vásárolhat ingatlant Ausztriában. Osztrák jogi személy létrehozására nincs szükség. Semmiféle külön engedélyre vagy bejelentésre nincs szükség, sem a magyar hatóságok felé, sem Ausztriában. Uniós állampolgárok egyenrangúak az osztrák állampolgárokkal. Magyar állampolgár bármilyen ingatlant vásárolhat Ausztriában. Egyetlen kivételt a mezőgazdasági területek képeznek, itt külön engedély kell.
Ingatlan adásvétel lebonyolítása:
Amennyiben már kiválasztottuk az ingatlant, írásos ajánlatok szokás tenni, mellyel a vevő jelzi komoly vásárlási szándékát. Figyelem: az ajánlattétel egyben vásárlási kötelezettséget is jelent az ajánlat időtartamára! Abban a pillanatban, mikor az eladó az ajánlatot elfogadja és ellenjegyzi, létrejött az adásvétel. Ezután a jogász (ügyvéd vagy közjegyző) elkészíti a végeleges ingatlan adásvételi szerződést.
A vevő nem közvetlenül az eladónak fizet, hanem a megbízott ügyvédi letéti számlájára fizeti be a vételárat. Az eladó csak akkor kapja meg a vételárat, ha a vevő tulajdonjogát bejegyezték az ingatlan tulajdoni lapjára. A szerződés aláírását minden esetben közjegyző hitelesíti, akkor is, ha a szerződést ügyvéd készíti el.
A folyamat átfutási ideje a vételár befizetésétől, a telekkönyvi ügyviteltől és ehhez kötődően az ingatlanon lévő terhektől függ. Kb 3 hét realisztikus.
Ingatlan vásárlásakor a vételár mellett további költségek merülnek fel:
ingatlanközvetítői díj
a vételár 3%-a + 20% Áfa
ingatlan-átruházási adó
a vételár 3,5%-a
ingatlan-nyilvántartásba vétel díja
a vételár 1,1%-a
ügyvédi/közjegyzői díjak
megállapodás szerint, kb a vételár 1% – 3%-a + 20% Áfa
hitelesítési díj
kb. 300-300 Euró + 20% Áfa
Forras:
www.osztrakjog.at
Amennyiben a külföldi állampolgár -állandó lakcímmel (Hauptwohnsitz) tartózkodik Ausztriában, úgy egy hónap elteltével külföldi rendszámú gépjárművét forgalomba kell helyeznie Ausztriában (KFZ-Zulassung), -ideiglenes lakcímmel (Nebenwohnsitz) tartózkodik az országban, úgy a külföldi rendszámot egy évig használhatja, majd ezt követően el kell hagynia az országot, s az újabb beutazástól számítva egy évig ismét használhatja külföldi rendszámú gépjárművét. E célból menetlevélkönyv (Fahrtenbuch) használata ajánlott, a külföldön szerzett benzinszámlákat is ajánlott megőrizni az esetleges bizonyításhoz. Természetesen csak abban az esetben lehet “Nebenwohnsitzra” bejelentkezve jogszerűen használni a gépjárművet, amennyiben a “Nebenwohnsitzra” való bejelentkezés feltételeit teljesítik, vagyis az életvitelük középpontja nem Ausztriában van. Kérjük, mielőtt eldöntik, hogy “Hauptwohnsitzra” vagy “Nebenwohnsitzra” jelentkeznek be, mindenképpen tájékozódjanak az ausztriai lakcímrendszer szabályairól. Egyre több magyar állampolgár dolgozik Ausztriában úgy, hogy “Nebenwohnsitzra” jelentkezik be, és erre hivatkozva használja továbbra is a magyar rendszámú gépjárművét. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy az osztrák hatóságok gyakorlata az, hogy aki Ausztriában lakik és dolgozik, annak “Hauptwohnistzre” kell bejelentkeznie! A gépjármű forgalomba helyezése az adott város/kerület közlekedési hatóságánál (Verkehrsamt) történik. A nem osztrák rendszámú autók ellenőrzésével az osztrák állam az adófizetés megkerülését akarja megakadályozni. Konkrétan két adóról van szó, az MVSt (Motorbezogener Versicherungssteuer), ami útadót jelent. Ez az adó a biztosítás árába van beépítve, évenként kell fizetni. A másik adó neve NoVA (Normverbrauchsabgabe), ami ökológiai adó, egyszer kell fizetni amikor az autó az első rendszámot kapja. Az érvényes jogszabályok szerint az országba behozott, és itt használt autókat egy hónapon belül osztrák rendszámmal kell ellátni. Ez az idő egy hónappal meghosszabbítható. A bejelentéskor kell fizetni a NoVa adót, aminek összege az üzemanyag fogyasztástól, CO2 kibocsátástól függ, az autó értékének max. 16%-áig. Az értéket az Eurotax alapján, vagy ha ettől nem lényegesen kevesebb, akkor a vételi szerződés alapján állapítják meg. Figyelem: ha az autó később elhagyja az országot, ez az adó visszaigényelhető. Az ellenőrzéskor az alapvető kérdés, hogy a gépkocsi vezetőjének hol van állandó lakása. Ha ez Ausztriában van, akkor fennáll az átjelentési kötelezettség és lényegtelen, hogy dolgozik, vagy nem, hogy a feleség nevére van az autó bejelentve, vagy a sajátjára. A büntetés jogi alapja az, hogy egy hónap után az autónak megszűnik a forgalmi engedélye annak ellenére, hogy magyar rendszám van rajta és a magyar forgalmi még érvényes. Forgalmi engedély nélküli jármű közúti használata 5000 €-ig büntethető. A büntetéshez hozzájön még a NoVA adó, büntetés annak késedelmes befizetéséért. Az egész könnyen meghaladhatja az autó értékét. Ha a hatóság jogtalanul szabja ki a büntetést, akkor a bíróság, vagy a hatóság előtt bizonyítani kell, hogy az autó jogosan van Ausztriában annak ellenére, hogy nem itteni a rendszáma. Mikor van esély a büntetés és a költségek elkerülésére? A legfontosabb kérdés, hogy hol van a sofőr állandó bejelentett lakhelye. Ha ez nem Ausztria, akkor van esély. Forras:
SALZBURGI MAGYAR KÖR
Ahhoz, hogy tökéletesen felkészült legyél egy állásinterjún, át kell gondolnod, hogy mik lehetnek a munkaadó szempontjából a legfontosabb kérdések.
Például:
Dolgoztál már az adott munkakörben?
Milyen pozíciókban dolgoztál eddig?
Dolgoztál már Ausztriában?
Mi volt ott a feladatod?
Van-e Arbeitszeugnis-od? (ajánlóleveled)
El tudsz-e jönni egy próbanapra?
Mikor tudnál kezdeni?
Mennyi fizetést szeretnél?
Ezen kívül, mivel külföldi munkavállaló vagy, természetes, hogy szeretnének megbizonyosodni arról, hogy nem lesznek nyelvi akadályai annak, hogy ellásd a feladataidat. Ezt ellenőrizhetik kötetlen beszélgetéssel, pl. mesélj magadról általánosságban, de konkrét kérdéseket is feltehetnek. Mindenesetre nem árt, ha tudsz néhány összeszedett mondatot elmondani magadról is, ha szóba jön ilyesmi.
Az egyik legfontosabb indulás előtti teendő, hogy a helyi munkaügyi központban jelentsd be a külföldi jogviszonyod. Készíttess pár igazolványképet magadról, szükség lehet rá, és itthon olcsóbb is. Váltsd ki az Európai Egészségbiztosítási Kártyát!
Előfeltételek
A munkanélküli járadék folyósításának időtartama
alap jogosultsági idő 20 hét
156 hét kötelező munkanéküli biztosítással járó foglalkoztatás az utóbbi 5 éven belül 30 hét
a 40. életév betöltése esetén 312 hét kötelező munkanélküli biztosítással járó foglalkoztatás az utóbbi 10 éven belül 39 hét
az 50. életév betöltése esetén 468 hét kötelező munkanélküli biztosítással járó foglalkoztatás az utóbbi 15 évben 52 hét
Mikor érvényesül a 4 hetes zárolási időszak?
A munkaviszony önkéntes megszüntetésénél, vagy a munkavállalónak felróható okból történt megszünésénél a munkanélküli járadékot 4 hétig zárolják, azaz addig nem vehető igénybe. Ez a zárolás azonban nem rövidíti meg a járadék lehetséges igénybevételének időtartamát.
Milyen összegű a munkanélküli járadék?
A munkanélküli járadékot napok után számolják, és a következőkből tevődik össze:
- az alapösszeg: megfelel a napi nettó jövedelem 55%-ának (általában a mindenkori megelőző naptári év biztosításköteles bruttó átlagjövedelméből számolják ki),
- lehetséges pótlólagos családi juttatások (ezek a magyarországi lakóhellyel rendelkező családtagokat is megilletik), valamint
- egy minden esetben juttatott kiegészítő összeg: a kiegészítő összeg segítségével a munkanélküli járadékot minden esetben felemelik az ún. kiegyenlítési pótelőirányzat mértékéig. A felemelés révén sem kaphat azonban a munkanélküli többet, mint
– a kiszámítási alapnak megfelelően a napi nettó jövedelem 60 %-a, ha nem jár pótlólagos családi juttatás,
– a kiszámítási alapnak megfelelően a napi nettó jövedelem 80 %-a, ha a pótlólagos családi juttatásokat hozzászámítják.
Hol és hogyan kell munkanélküli járadékot igényelni?
A munkanélküli járadék iránti igény érvényesítésére a Munkaerőpiaci Szolgálat illetékes regionális kirendeltségén személyesen van lehetőség. Az ott kapott kérelmezési nyomtatványt feltétlenül személyesen kell a megadott határidőn belül a kirendeltségen visszaszolgáltatni!
A járadék iránti kérelem jóváhagyásáról értesítést, elutasításáról határozatot juttatnak el a kérelmezőhöz.
VÁLTOZÁS: a munkanélküli segély igénybevétele a továbbiakban a munkanélkülivé válással kezdődik (eddig az érvényesítés napjával kezdődött), ha a munkanélküliség jelentése az AMS-nél közvetlenül a foglalkoztatás befejezésének tudomásulvétele után megtörténik, és a munkanélküli segélyre való igényt a munkanélkülivé válás után 1 héten belül érvényesítik.
Mely szabályok lépnek életbe az EU jogrendszerének érvényesülése nyomán?
A Magyarországgal kötött Szociális Biztonságról szóló Egyezményben már az EU-csatlakozás előtt szabályozták a mindkét országban teljesített biztosítási idők összevonását a munkanélküli járadék iránti jogosultság megalapozásaként.
A közösségi rendelkezések is a másik tagállamban szerzett biztosítási és foglalkoztatási idők összevonását és figyelembevételét irányozzák elő.
A Szociális Biztonságról szóló Egyezmény szabályozásával ellentétben az EU jogszabályi előírásai nem rögzítenek semmilyen időtartamot arra vonatkozóan, hogy mennyi ideig kell a magyar munkavállalónak foglalkoztatásban állnia Ausztriában ahhoz, hogy Ausztriában jogosult legyen munkanélküli járadékra (eddig legalább 26 hét belföldi, azaz osztrák foglalkoztatás volt a követelmény). Az EU-s rendelkezések értelmében csupán annyi az előfeltétel, hogy a munkavállalónak a munkanélkülivé válás időpontját megelőzően biztosítási időt kellett szereznie Ausztriában. Ezért egy magyar munkavállaló akár egy napos Ausztriában történt foglalkoztatást követően is igényelhet munkanélküli járadékot Ausztriában, amennyiben megfelel a magyar és az osztrák biztosítási idők összevonására, a várakozási időre (lásd: fent) vonatkozó feltételeknek, és teljesíti az egyéb előfeltételeket is (többek között lakóhely Ausztriában!).
A munkanélküli járadék összege az Ausztriában utoljára szerzett bér összegéhez igazodik, feltéve, hogy a foglalkoztatás legalább 4 hétig tartott. 4 hétnél rövidebb foglalkoztatás esetén a végzett tevékenységnek megfelelő, helyben általános, szokásos kereset szolgál alapul.
Határmenti ingázók kizárólag a lakóhely szerinti állam jogszabályainak megfelelően részesülnek ellátásban, úgy mintha utolsó foglalkoztatásuk idején ebben az államban lettek volna biztosítva.
Mely szabályok érvényesek a szezonális munkavállalókra?
FIGYELEM! Szezonális munkavállalók, akik csak a szezonális foglalkoztatás idejére léphetnek be meghatározott ideig a munkaerőpiacra, foglalkoztatásuk befejeződése után már nem állnak az osztrák munkaerőpiac rendelkezésére, ezért nincs jogosultságuk munkanélküli járadék igénybevételére!
Mikor áll fenn rokkantság (munkásoknál) vagy munkaképtelenség (alkalmazottaknál)?
- Azok a munkások, akik az utóbbi 15 évben túlnyomórészt a tanult vagy betanult szakmájukban tevékenykedtek, rokkantnak tekintettek, ha egészségügyi okokból a szakmájukban már nem tudnak többé dolgozni (szakmai védelem).
- Azok a munkások, akik nem tanult vagy nem betanított munkát végeznek, csak akkor tekintendőek rokkantnak, ha már semmilyen szabályozott keresőtevénység végzésére nem képesek. Minden más olyan tevékenységre kiközvetíthetőek, amelyek az általános munkaerőpiacon még értékelhetőek és amelyek végzése az eddigi tevékenységük figyelembevételével elvárható tőlük (nincs szakmai védelem).
- Alkalmazottak akkor tekintendők munkaképtelennek, ha sem az addigi besorolási csoportban, sem a következő alacsonyabb besorolási csoportban nem képesek dolgozni.
- 57 éves személyek munkaképtelennek, illetve rokkantnak tekintendők, ha már nem képesek ugyanazt a tevékenységet ellátni, mint amit az utóbbi 15 évben 10 évig végeztek. Kivételt képeznek azok a személyek, akiktől konkrét esetben ennek a tevékenységnek a módosítása, megváltoztatása még elvárható.
Mely feltételek teljesülése mellett áll fenn a munkanélküli járadék iránti jogosultság?
- Lakóhely vagy szokásos tartózkodási hely Ausztriában!
- rendelkezésre állás,
- fennálló jogosultság,
- munkaképesség,
- munkavégzési hajlandóság (kiközvetítési, képzési és átképzési hajlandóság stb.).
Minimálisan szükséges foglalkoztatottsági idő a jogosultság megszerzéséhez:
Igénybevétel Kötelező munkanélküli biztosítást tartalmazó foglalkoztatás időtartama
előszöri igénybevétel 52 hét az utóbbi 2 évben
további igénybevétel 28 hét az utóbbi évben
igénybevétel a 25. életév betöltése előtt 26 hét az utóbbi 12 hónapban
Ami elengedhetetlen a külföldi munkavállaláshoz:
- személyigazolvány és/vagy útlevél
- német nyelvű önéletrajz
- bizonyítványok, képzettségedet igazoló dokumentumok
- ajánlólevelek, referenciák korábbi munkahelyeikről
- igazolványkép
Nem utolsó sorban pedig mindezen papírokról fénymásolat.
Az osztrák munkajog törvényben nem rendelkezik a 13. és 14. fizetésről (együtt „Sonderzahlung”). Az „Urlaubsgeld” (13. havi fizetés) és „Weihnachtsgeld” vagy „Weihnachtsremuneration” (14. havi fizetés) viszont régi szokás Ausztriában és ezért a kollektív szerződések nagy része tartalmaz erre vonatkozó rendelkezéseket. Aki viszont munkavállalóként olyan munkaadónál dolgozik, akire kollektív szerződés egyáltalán nem érvényes vagy olyan kollektív szerződés vonatkozik rá, ami kivételesen nem ír elő 13. és 14. havi fizetést, jól teszi, ha a munkaszerződésébe felvetet egy megfelelő rendelkezést.
Hogy mikor fizetik ki az Urlaubsgeld-et és a Weihnachtsremuneration-t, megint csak a kollektív szerződés vagy a munkaadó és munkavállaló között megkötött megállapodás szerint dől el. Általában a 13. havi fizetést a júniusi fizetéssel, a 14. havi fizetést a novemberi fizetéssel szokás kifizetni. Mivel ez főleg a szezonálisan dolgozó cégeknél likviditásproblémát okozhat, gyakran előfordulnak olyan egyezmények is, hogy a Sonderzahlung, szóval a 13. + 14. havi fizetés, négy részre osztva, minden negyedév végén kerül kifizetésre. Nagyon ritka viszont az olyan megállapodás, miszerint a munkaadó a 13. és 14. havi fizetést havonta hozzáadja a munkabérhez illetve fizetéshez.
Adójogilag fontos tudni, hogy a Sonderzahlung-ra csökkentett adókulcs és társadalombiztosítási járulék érvényes, ezért nettó több marad a bruttó fizetésből az adó és a TB levonása után.
Felmondás esetén a munkaadónak részarányosan kell kifizetnie a Sonderzahlung még nem kifizetett részét.
Forras:
osztrakjog.at
Miután túl vagyunk az első bejelentkezésen – Meldezettel – és úgy döntöttünk, hogy három hónapnál tovább tartózkodunk az országban, akkor van még egy hely, ahol be kell jelentkeznünk a beutazástól (ennek a Meldezettel-en szereplő dátum számít, mivel hivatalosan azóta tudnak Rólad) számított négy hónapon belül.
Ezt az Anmeldebescheinigung-nak (tartózkodási engedély) nevezett fontos dokumentumot az MA35 -nél lehet személyesen elintézni. Elérhetőség: http://www.wien.gv.at/advuew/internet/AdvPrSrv.asp?Layout=stelle&Type=K&stellecd=2006060814153715&Hlayout=personen&AUSSEN=Y)
A kitöltött igénylő lapon kívül (http://www.wien.gv.at/verwaltung/personenwesen/einwanderung/aufenthalt/formular.html)
Ezekre a dokumentumokra van szükséged:
– érvényes személyigazolvány vagy útlevél
– igazolás az Ausztriában fennálló betegbiztosítási jogviszonyról
– a biztos életkörülmények igazolása (egzisztencia), ez pl.:munkaszerződés, vállalkozói igazolvány vagy banki kimutatás
– házastársaknál: házassági anyakönyvi kivonat
– gyermekek és unokák esetén: a 21. életévét betöltött kérelmet benyújtó személy születési anyakönyvi kivonata, ha a megélhetés biztosított, igazolás a tényleges megélhetésről
– szülők, após és anyós és nagyszülők esetén: igazolás a tényleges megélhetésről
FONTOS TUDNI: Ezekről a dokumentumokról érdemes rögtön fénymásolatot is magaddal vinni, különben ott a helyszínen másolgathatsz 5-10 sorstársaddal együtt.
Persze, mint mindenben, itt is vannak kivételek: van, amit elfogadnak később is, vagy E-mailben, faxon vagy postán utánuk lehet küldeni. De az ilyen engedmények mindig az adott ügyintézőn múlnak, mint tudjuk…
Költsége: 56 EU, amit mi majd két éve még a helyszínen fizettünk, de lehetséges, hogy azóta már más formában is intézhető.
Forras: iranyausztria.hu
Az adóreform bevezetése után jobban járnak a kis keresetűek. 2015 márciusában az osztrák kormánykoalíció bemutatta az új adóreform csomagot Ausztriában. Az adóreform többhetes jóváhagyási folyamat után júliusban kerül a parlament elé és 2016. január elsejétől léphet életbe.
A reform bevezetésétől a vásárlóerő növekedését várják, amely évente 850 millió eurós bevételt hozhat a gazdaságnak
A 11 ezer eurós éves jövedelem adómentességét megtartva – a legkisebb adókulcsot az új törvény a korábbi 36,5 százalékról 25 százalékra fogja csökkenteni, a megállapodás szerint ez a kulcs évi 20 ezer euróig terjed.
Az összesen hat adósáv 2016- tól az Ausztriában átlagosnak mondható havi 2100 euró bruttó keresettel rendelkezők számára évi 900 euró pluszt jelent, aki 3000 eurós fizetést kap, annak ezentúl 1300 euróval több pénze marad évente.
Adósávok 2016.01.01.-től:
– 11.000 nincs adó 0%
11.001 – 18.000 25,00%
18.001 – 31.000 35,00%
31.001 – 60.000 42,00%
60.001 – 90.000 48,00%
90.001 – 1.000.000 50,00%
– 1.000.001 55%
A magas jövedelműek adókulcsát 50 százalékról 55 százalékra emelik, az előzetes tervezés szerint ez alig több mint négyszáz embert érint, azonban a költségvetésnek 50 millió euró plusz bevételt jelent.
Egyes területeken 10 százalékról 13 százalékra emelik az általános forgalmi adó mértékét, így megemelkedhetnek majd többek között a mozi- és színházjegyek, valamint a szálláshelyek árai is.
Mindannyiunk számára jelentős szempont a munkánkért kapott fizetés és adott munkahelyi körülmények. Az ausztriai szezonális munkavállalás során a magyar határhoz közelebb található tartományokban (Burgenland, Alsó-Ausztria) általában alacsonyabb bért kapunk ugyanazért az elvégzett munkáért, mint például Tirolban. Tirol, Salzburg és Vorarlberg tartományokban jellemzően magasabbak a bérek, és általában itt keresik a legtöbb vendégmunkást a betöltetlen álláshelyekre. Ezeken a területeken, az átlagfizetés 900-2000 euró plusz az esetleges borravaló, munkakörtől függően - azonban vegyük figyelembe hogy itt a saját megélhetésünk is drágább lesz valamivel. Ha azonban a szállásért és az étkezésért már nem vonnak le plusz költséget (ez sok esetben így van, főként ha szállodában helyezkedünk el), akkor ezekben a tartományokban tudunk potenciálisan a legtöbbet spórolni.
Tirolban a téli szezon is előbb kezdődhet, és hosszabb ideig tarthat. Az ausztriai álláskeresés során a béreken kívül más szempontokat is mérlegelnünk kell, saját személyes körülményeinket figyelembe véve.
A körülmények tehát egészen eltérőek lehetnek, de általánosságban elmondható, hogy valamennyi tartományban érdemes munkát keresni és próbálkozni, szinte mindenhol van kereslet a szezonmunkásokra.
Forrás: sielok.hu
-Mennyi a fizetés?
-A fizetésemből levonják a szállást és az étkezést, vagy az ingyenes?
-Hány szabadnapom van egy héten?
-Hány órát kell dolgoznom egy héten?
-Mi a helyzet az esetlegesen keletkező túlórákkal?
-Mennem kell próbamunkára?
-Mikor kezdődik a szezon és meddig tart?
-Mik lesznek a feladataid?
Forras: sielok.hu
Mennyi pénz kell az elinduláshoz külföldi munka esetén?
A minimális költségek, amire minden esetben számítani kell a kiutazás költsége, illetve legalább 1 hónapra elegendő költőpénz, ami legalább 100.000 Ft.
Forras: sielok.hu
Mi az E-card?
Az E-card gyakorlatilag az itthoni TB kártyának az ausztriai megfelelője, mely egyidejűleg töltheti be az EU-s taj kártya szerepét.
Az E-card chipkártya alapú igazolvány, amellyel Ausztriában minden társadalombiztosítással rendelkező személynek rendelkeznie kell. A kártyát nem kell külön igényelni, azt a biztosítás megkötésével egyidejűleg automatikusan kiküldik. A kártyán csak a tulajdonos neve, a kártya száma és a biztosítási szám olvasható, de a chipkártya tartalmazza a biztosított azon adatait is, amelyek csak az orvos számára hozzáférhetőek. A kártyát a betegnek minden orvosi vizsgálatra magával kell vinnie. A kártya évi 10 euróba kerül, ezt a díjat a munkaadó fizeti. A kártyának nincs lejárati ideje.
Ezzel a kártyával jogosult vagy az adott ország egészségügyi ellátására. Fontos, hogy csak olyan szervezetnél - orvos, kórház, rendelő - ingyenes az ellátás, amely az adott ország szerződő szolgáltatója. Magánszolgáltatónál fizetni kell, ugyanúgy, mint itthon, Magyarországon.
Az E-card hátoldalán van hely az Európai Egészségbiztosítási Kártyának is - ez minden esetben szerepel a hátlapon, azonban nem vehető igénybe automatikusan! Csakis külön igénylés útján van lehetőség a kártya EU-s országaiban történő használatára.
Forrás: sielok.hu
Az álláskeresők többsége először szezonális munkahelyet talál Ausztriában - ilyen esetben általában kb. 4-6 hónapra, határozott időre köttetik a munkaszerződés. Ausztriában a vendéglátásban tipikusan két szezon van: a téli síszezon, illetve a valamivel rövidebb nyári szezon. A köztes hónapok, hetek az úgynevezett holtszezonok, amikor is a legtöbb munkaadó bezárja a hotelt, szállodát, panziót, stb., és megkezdődnek a felújítások, szabadságok. Az éves állással ellentétben viszont amennyiben erre az időszakra nem szól a szerződésünk, akkor a két szezon közötti hetekben nem fizetett szabadságon leszünk, hanem tulajdonképpen munkanélküli státuszban - akkor is, ha a következő szezonban néhány hét múlva ugyanazon a munkahelyen folytatjuk a munkát! A szezonban viszont szinte kizárt, hogy a heti 1-2 szabadnapon kívül távol maradhassunk munkahelyünktől.
Ha eleinte szezonális munkát vállalsz, és jól teljesítesz, nagyobb az esély, hogy visszahívnak a következő szezonra és könnyen lehet belőle akár éves állás is.
Forras: sielok.hu
Bárki, akinek Ausztriában munkaviszonya volt az adóévben, akkor is, ha nem fizettek be utána adóelőleget (tehát mondjuk 20 órás bejelentése volt) vagy csak tört évet dolgozott, továbbá bizonyos esetekben akkor is ha adott évben Ausztriából GYES jogosultsággal rendelkezett és pl. egyedül nevelő, vagy házas-élettársának alacsony jövedelme volt.
Ha Ön nem rendelkezik bankszámlával a Magyar postán személyes lehetősége van Nemzetközi postautalványon a szolgáltatás díját rendezni.
Feladásnál az ügyintézőnek jelezni kell, hogy az SHA opcióval szeretné kérni a feladást.
Nemzetközi postautalvány és gyorsutalvány szolgáltatást nyújtó kijelölt postahelyek :
Postahelyek a fővárosban |
||
Postahely neve |
Postahely címe |
|
Budapest 13 posta |
Budapest I. ker. |
Pauler utca 3. |
Budapest 15 posta |
Budapest I. ker. |
Batthyány utca 1. |
Budapest 114 - Mammut posta |
Budapest II. ker. |
Lövőház utca 1-5. |
Budapest 23 posta |
Budapest II. ker. |
Török utca 2. |
Budapest 25 posta |
Budapest II. ker. |
Gábor Áron utca 74-78/A. |
Budapest - Békásmegyer 1 posta |
Budapest III. ker. |
Víziorgona u. 6. |
Budapest - Békásmegyer 2 TESCO posta |
Budapest III. ker. |
Madzsar József utca 9-11. |
Budapest - Csillaghegy posta |
Budapest III. ker. |
Mátyás király út 24-28. |
Budapest 3 posta |
Budapest III. ker. |
Kiscelli utca 7-9. |
Budapest 30 posta |
Budapest III. ker. |
Kolossy tér 5-6. |
Budapest 34 posta |
Budapest III. ker. |
Flórián tér 6-9. |
Budapest - Újpest 1 posta |
Budapest IV. ker. |
István út 18. |
Budapest - Újpest 5 posta |
Budapest IV. ker. |
Árpád út 112. |
Budapest - Újpest 6 posta |
Budapest IV. ker. |
Galopp utca 8. |
Budapest 5 posta |
Budapest V. ker. |
Bajcsy-Zsilinszky út 16. |
Budapest 53 posta |
Budapest V. ker. |
Múzeum körút 31-33. |
Budapest 502 posta |
Budapest V. ker. |
Szalay utca 10-14. |
Budapest 62 posta |
Budapest VI. ker. |
Teréz körút 51. |
Budapest 65 posta |
Budapest VI. ker. |
Andrássy út 53. |
Budapest 7 posta |
Budapest VII. ker. |
Hársfa utca 47. |
Budapest 71 posta |
Budapest VII. ker. |
Városligeti fasor 1. |
Budapest 76 posta |
Budapest VII. ker. |
Damjanich utca 58. |
Budapest 72 posta |
Budapest VIII. ker. |
Baross tér 11/c. |
Budapest 8 posta |
Budapest VIII. ker. |
József körút 37-39. |
Budapest 80 posta |
Budapest VIII. ker. |
Rákóczi út 11. |
Budapest 83 posta |
Budapest VIII. ker. |
Kálvária tér 21. |
Budapest 9 - Corvin Plaza posta |
Budapest VIII. ker. |
Futó utca 37-45. |
Budapest 93 posta |
Budapest IX. ker. |
Üllői út 89/a fsz-3 |
Budapest 94 posta |
Budapest IX. ker. |
Gönczy Pál utca 2. Fszt. 4 |
Budapest 10 posta |
Budapest X. ker. |
Kőrösi Csoma sétány 5. |
Budapest 100 posta |
Budapest X. ker. |
Üllői út 114-116. |
Budapest 103 posta |
Budapest X. ker. |
Újhegyi sétány 14. |
Budapest 104 posta |
Budapest X. ker. |
Kada utca 141. |
Budapest 112 posta |
Budapest XI. ker. |
Fehérvári út 9-11. |
Budapest 113 posta |
Budapest XI. ker. |
Kérő utca 3. |
Budapest 116 posta |
Budapest XI. ker. |
Gazdagréti tér 7. |
Budapest 119 posta |
Budapest XI. ker. |
Hengermalom út 19-21. |
Budapest MOM Park posta |
Budapest XII. ker. |
Alkotás utca 53. |
Budapest 12 posta |
Budapest XII. ker. |
Déli pu. |
Budapest 128 - Hegyvidék Központ posta |
Budapest XII. ker. |
Apor Vilmos tér 11-12. |
Budapest 131 posta |
Budapest XIII. ker. |
Váci út 178. |
Budapest 132 posta |
Budapest XIII. ker. |
Váci út 9-15. |
Budapest 133 posta |
Budapest XIII. ker. |
Pozsonyi út 44-46. |
Budapest 135 posta |
Budapest XIII. ker. |
Váci út 73. |
Budapest 136 posta |
Budapest XIII. ker. |
Róbert Károly körút 70-74. |
Budapest 137 posta |
Budapest XIII. ker. |
Szent István körút 10. |
Budapest 139 posta |
Budapest XIII. ker. |
Fiastyúk utca 75. |
Budapest - Zugló 1 posta |
Budapest XIV. ker. |
Nagy Lajos király útja 173. |
Budapest 141 posta |
Budapest XIV. ker. |
Mogyoródi út 122-124. |
Budapest 145 posta |
Budapest XIV. ker. |
Amerikai út 25. |
Budapest 148 posta |
Budapest XIV. ker. |
Örs Vezér tér, Sugár Üzletkp. |
Budapest Fogarasi úti Tesco posta |
Budapest XIV. ker. |
Pillangó utca 15 |
Budapest - Rákospalota 1 posta |
Budapest XV. ker. |
Fő út 66-68. |
Budapest - Rákospalota 5 posta |
Budapest XV. ker. |
Száraznád u. 4-6. |
Budapest - Rákosszentmihály 1 posta |
Budapest XVI. ker. |
Rákosi út 99-101. |
Budapest - Sashalom 1 posta |
Budapest XVI. ker. |
Jókai Mór utca 2/b. |
Budapest - Rákoskeresztúr 1 posta |
Budapest XVII. ker. |
Ferihegyi út 93/c |
Budapest - Pestszentimre 1 posta |
Budapest XVIII. ker. |
Nemes utca 10. |
Budapest - Pestszentlőrinc 1 posta |
Budapest XVIII. ker. |
Üllői út 400. |
Budapest - Pestszentlőrinc 2 posta |
Budapest XVIII. ker. |
Királyhágó utca 5. |
Budapest - Pestszentlőrinc 6 posta |
Budapest XVIII. ker. |
Barta Lajos u. 8. |
Budapest - Kispest 1 posta |
Budapest XIX. ker. |
Templom tér 22. |
Budapest - Kispest 3 KÖKI TERMINÁL posta |
Budapest XIX. ker. |
Vak Bottyán utca 75. A-C |
Budapest - Kispest 4 posta |
Budapest XIX. ker. |
Üllői út 201. |
Budapest - Pesterzsébet 1 posta |
Budapest XX. ker. |
Zilah utca 13. |
Budapest - Pesterzsébet 2 posta |
Budapest XX. ker. |
Károly utca 132. |
Budapest - Pesterzsébet 3 posta |
Budapest XX. ker. |
Kossuth Lajos utca 89. |
Budapest - Csepel 1 posta |
Budapest XXI. ker. |
Szent Imre tér 21. |
Budapest - Csepel 2 posta |
Budapest XXI. ker. |
Kossuth Lajos utca 111-113. |
Budapest - Csepel 5 posta |
Budapest XXI. ker. |
Széchenyi István utca 92/b. |
Budapest - Nagytétény posta |
Budapest XXII. ker. |
Nagytétényi út 288. |
Budapest - Budafok 1 posta |
Budapest XXII. ker. |
Városház tér 19. |
Budapest - Soroksár 1 posta |
Budapest XXIII. ker. |
Grassalkovich út 153. |
Az ausztriai munkaszerződés típusai és a kollektív szerződés:
KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS:
A kollektív szerződés az ÖGB (azaz az Osztrák Szakszervezetek Országos Szövetsége) nevében az adott ágazati szakszervezetek és az illetékes munkaadói érdekképviseletek között kerül megkötésre. A kollektív szerződésben foglalt megállapodások egy meghatározott ágazat munkavállalóira érvényesek és a legfontosabb munkafeltételeket, mint pl. a minimáljövedelmet szabályozzák, azaz a kollektív szerződések befolyással vannak a munkaszerződések kialakítására, és így részben meghatározzák azok tartalmát. Ausztriában a kollektív szerződések biztosítanak a munkavállalók számára olyan fontos jogosultságokat, mint a 13. havi (szabadságpénz) és 14. havi bér (karácsonyi pénz) és az éves béremelések.
FIGYELEM! A kollektív szerződések a saját alkalmazási területükön közvetlenül törvényerővel bírnak, azaz a kollektív szerződés rendelkezéseit illetően nem kell külön minden munkavállalóval megállapodni!
Melyik kollektív szerződést kell alkalmazni?
Ausztriában több mint 1.400 kollektív szerződés van. Azon kérdés megválaszolása, hogy egy adott munkavállaló esetében melyik kollektív szerződés kerül alkalmazásra, időnként akár nagyon nehéz is lehet, ami azonban az egyes jogosultságok és jogok értelmezése szempontjából feltétlenül szükséges.
Az a kollektív szerződés kerül alkalmazásra, amelynek a területi, szakmai / ágazati és személyi hatálya alá a munkáltató és annak munkavállalói esnek. Az a kollektív szerződés a döntő, amely a munkáltatóra annak a Gazdasági Kamara megfelelő szakmai / ágazati csoportjához való hovatartozása alapján érvényes.
Időnként adódhat ütközés a kollektív szerződések között, mégpedig akkor, ha egy munkaviszony esetében több kollektív szerződés alkalmazására is lehetőség van. Ez akkor fordulhat elő, ha a vállalatra annak okán, hogy az többféle iparűzési, működési engedéllyel rendelkezik, különböző kollektív szerződések érvényesek. A kollúzió ilyen eseteiben ezért nem alkalmazhatók egyes rendelkezések az egyik kollektív szerződésből és egyes rendelkezések a másik kollektív szerződésből, hanem a két kollektív szerződés egyike kerül teljes egészében alkalmazásra.
Az alábbi változatok lehetségesek:
- Ha egy több kollektív szerződés hatálya alá eső munkáltató két külön üzemmel rendelkezik, akkor a munkavállalókra az a kollektív szerződés lesz érvényes, amely az adott üzem tekintetében szakmai / ágazati és területi szempontból megfelel.
- Ha fő- és melléküzemekről vagy szervezetileg és szakmailag elhatárolt üzemrészlegekről van szó, akkor a munkavállalókra az a kollektív szerződés lesz érvényes, amely az adott üzem vagy üzemrészleg tekintetében szakmai / ágazati és területi szempontból megfelel.
- Olyan több kollektív szerződés hatálya alá tartozó üzem esetén, ahol a melléküzemek vagy az üzemi részlegek szervezetileg és szakmailag nem elhatárolhatók, az a kollektív szerződés alkalmazandó, amely az üzem vonatkozásban mérvadó gazdasági jelentőséggel bír.
- Amennyiben sem a szervezeti tagoltság, sem pedig valamely kollektív szerződés mérvadó gazdasági jelentősége nem adott, akkor az a kollektív szerződés kerül alkalmazásra, amelynek hatálya az üzemben nagyobb számú munkavállalóra terjed ki.
MUNKAVÁLLALÓK
Ismertetőjegyek:
- Határozott vagy határozatlan idejű munkavégzésre kötelezi el magát
- Személyes és gazdasági függőség
- Időhöz, helyhez és utasításhoz kötött
- Személyes munkavégzésre kötelezett
Jogkövetkezmények:
- Teljes egészében érvényesülnek a munkajogi rendelkezések
- Bejelentés a beteg-, baleset- és nyugdíjbiztosításhoz, valamint járuléklevonás a munkáltató által
- Jövedelemadó levonása a munkáltató által
CSEKÉLY MÉRTÉKBEN FOGLALKOZTATOTTAK
Csekély mértékben foglalkoztatottak esetében a havi kereset nem haladhatja meg a csekély mértékű jövedelemhatárt (Geringfügigkeitsgrenze 2011-ben: 374,02 euró/hó). A csekély mértékben foglalkoztatottakat be kell jelenteni a társadalombiztosítónál, habár sem beteg-, sem munkanélküli, sem pedig nyugdíjbiztosításban nem részesülnek, csupán balesetbiztosításban. Egy 52,78 összegű kedvezményes járulék ellenében a csekély mértékben foglalkoztatottak kérelem alapján (opciós lehetőségként) maguk gondoskodhatnak egészség- és nyugdíjbiztosításukról.
FIGYELEM! A csekély mértékben foglalkoztatottak munkanélküliség esetén sem rendelkeznek biztosítással, ezért ezek a foglalkoztatási időszakok nem jogosítanak munkanélküli járadék igénybevételére.
FIGYELEM! Több párhuzamos csekély mértékű foglalkoztatás esetén egy adott naptári évben az ilyen jellegű munkaviszonyokból származó összes jövedelmet összeadják, majd elosztják a hónapok számával, amelyekben sor került a csekély mértékű foglalkoztatásra, így kapják meg eredményként a járulék összegét. Amennyiben ez az összeg meghaladja a csekélymértékű keresethatárt, a betegbiztosítási és nyugdíjjárulékot is magában foglaló, teljeskörű kötelező biztosítás lép hatályba. Több párhuzamos csekély mértékű foglalkoztatás esetén a munkavállalónak az illetékes Adóhivatalnál be kell nyújtania egy munkavállalói adóbevallást.
(SZELLEMI) SZABADFOGLALKOZÁSÚAK
Ismertetőjegyek:
- Határozott vagy határozatlan időre szolgáltatások nyújtására kötelezi magát.
- Fő szabály szerint maga határozhatja meg a munkavégzés helyét és idejét, ezért nem áll fenn személyi függőség és utasításhoz való kötöttség.
- A megbízó szervezeti felépítésébe nem tagozódik be.
- Más helyettesítheti.
Jogkövetkezmények:
- A munkajogi jogok a közte és megbízója közötti megállapodásban foglaltakhoz igazodnak
- Az osztrák polgári törvénykönyv (ABGB) munkaviszony megszűnéséről szóló rendelkezései alkalmazandóak, ez alapvetően a 14 napos felmondási idő betartását jelenti
- Nem terjed ki rájuk a szülők védelméről szóló szabályozás (pl. az anyasági védelemről szóló törvény) hatálya
- Jogosult megfelelő díjazásra
- Jogosult egy munkavégzéssel kapcsolatos tájékoztató (Dienstzettel) kiállítására
FIGYELEM! Mivel eltérő megállapodás hiányában a munkajogi rendelkezések nagy része nem érvényesül, a (szellemi) szabadfoglalkozásúak nem jogosultak fizetett szabadságra, 13.-14. havi bérre, valamint a munkajog munkavállalót védő rendelkezései (pl. a munkaidőt, pihenőidőt, szabadságot szabályozó törvények) sem alkalmazhatóak.
- A (szellemi) szabadfoglalkozásúak biztosítása azonos módon történik, mint a munkavállalóké és velük azonos biztosítási védelmet is élveznek! A megbízónak a (szellemi) szabadfoglalkozásút tevékenysége megkezdésekor be kell jelentenie az Egészségbiztosítási Pénztárhoz. 2008. január 1. óta a (szellemi) szabadfoglalkozásúak is rendelkeznek munkanélküli biztosítással és a végkielégítés új szabályozása vonatkozik rájuk. Ezen kívül jogosultak táppénzre (Krankengeld) és terhességi-gyermekágyi segélyre (Wochengeld) is.
- A (szellemi) szabadfoglalkozásúak önálló keresőtevékenységet folytató személyeknek minősülnek, és ezért személyi jövedelem- és forgalmi adóbevallást kell benyújtaniuk.
- Az ún. szabad munkaszerződésben munkavégzést vállal.
VÁLLALKOZÓI SZERZŐDÉS - WERKVERTRAG
Ismertető jegyek:
- Adott munkadarab / termék /szolgáltatás előállítására kötelezi magát (egy bizonyos eredményt, produktumot ) vállal, nem a személyes munkavégzést).
- A vállalkozó az eredmény, a termék hibátlanságáért felel; az esetlegesen felmerülő hibákat vagy hiányosságokat saját költségén javítania ill. pótolnia kell
- Nem köteles személyes munkavégzésre
- Fő szabály szerint maga határozza meg a munkavégzés helyét
- A munkaidő tekintetében nem kötik utasítások vagy előírások
- Az előállításhoz saját eszközeit, anyagait használja fel
Jog következmények:
- A munkajogi rendelkezések, valamint a kollektív szerződések és az üzemi megállapodások nem alkalmazhatóak!
- Nem terjed ki rájuk a szülők védelméről szóló szabályozás hatálya
- A vállalkozóknak maguknak kell gondoskodniuk biztosításukról, a Vállalkozások Társadalombiztosítási Igazgatóságánál (SVA - kötelező biztosítás csak egy meghatározott éves jövedelem felett van)
A felmondás csak határozatlan idejű munkaszerződés esetében lehetséges. Határozott idejű megállapodás esetében ennek lehetősége csak külön a munkaadóval történt előzetes megegyezés alapján történhet. Közös megegyezéssel természetesen bármikor megszűnhet egy határozott idejű munkaviszony.
A FELMONDÁS MÓDJA
A felmondás mindkét fél részéről, különösebb formai követelmény nélkül írásban vagy akár szóban is történhet, ha ettől a kollektív vagy munkaszerződés másképp nem rendelkezik.
FELMONDÁSI IDŐ
A felmondás közlésétől a felmondás időpontjáig eltelt idő a felmondási idő, amelyet mind a munkaadónak, mind a munkavállaló köteles betartani. A felmondási időt, ha erről külön megállapodás nincs, a kollektívszerződés vagy a törvény szabályozza.
Figyelem!
Ha a munkaadó mond fel, célszerű erről mindig egy írásos igazolást kérni, amely tartalmazza a felmondási időt, illetve, hogy melyik fél mikor mondott fel, így nem kérhető számon ha a felmondási határidő leteltével nem megy dolgozni a munkavállaló.
FELMONDÁS PRÓBAIDŐ ALATT
Próbaidő alatt, ami max. 1 hónap, a munkaadó bármikor indoklás nélkül felmondhatja a munkaviszonyt.
A MUNKAVISZONY MEGLÉTÉNEK ELLENŐRZÉSE
Ha a munkavállaló ellenőrizni szeretné, hogy be van e jelentve, megteheti ezt az illetékes Egészségbiztosítónál (Krankenkasse), ahol lehetősége van kikérni egy kimutatást a biztosítási jogviszonyról (Versicherungsdatenauszug), amelyen szerepel az eddigi összes munkaadó neve, címe és a bejelentés időtartama, valamint a jelenlegi munkaviszony is.
Fontos!
Az Egészségbiztosítónál való kijelentés önmagában még nem jelent felmondást, annak mindig írásban vagy szóban meg kell történnie.
MUNKAVÁLLALÓ JOGOSULTSÁGAI FELMONDÁS ESETÉN:
szabadságok pénzbeli kiváltása szabadság, illetve karácsonyi pénz időarányos kifizetése végkielégítés, amennyiben jogosult rá a munkavállaló munkáltatói felmondás esetén álláskereső napokra.
FONTOS TUDNIVALÓK A SZABADSÁGGAL KAPCSOLATBAN
MENNYI SZABADSÁG JÁR?
Egy adott évben összesen öt hét fizetett szabadság jár. Ez egy hatnapos heti munkarendnél harminc napot jelent, ötnapos munkarendnél pedig huszonöt napot.
MIKORTÓL JÁR SZABADSÁG?
A szabadság mindig időarányosan jár, azonban fél év elteltével jogosult a munkavállaló a teljes szabadság igénybevételére. A második évtől számítva pedig már év elejétől jár a teljes szabadság.
MI TÖRTÉNIK AZ ÉV KÖZBEN NEM FELHASZNÁLT SZABADSÁGOKKAL?
Ha év közben nem vette igénybe a teljes rendelkezésre álló szabadságot, akkor a következő két évben lehetősége van ezek igénybevételére visszamenőlegesen.
Pl.: ha 2010-ben összesen csak két hét szabadságot vett ki, akkor 2011 és 2012-ben rendelkezésre áll egyrészt ugyanúgy az öt hét/év.
MIKOR MEHET A MUNKAVÁLLALÓ SZABADSÁGRA?
Ez mindig a munkaadó és a munkavállaló közötti megállapodáson múlik. Egyik fél sem szabhatja meg egyoldalúan mikor vehető ki a szabadság
RÉSZMUNKAIDŐ VAGY CSEKÉLY FOGLALKOZTATÁS?
Részmunkaidős vagy csekély foglalkoztatás esetén is jogosult a munkavállaló az 5 hét szabadságra.
MI VAN A FENNMARADÓ SZABADSÁGGAL, HA MEGSZŰNIK A MUNKAVISZONY?
Ha a munkavállaló nem vette igénybe az összes őt illető szabadságot, jogosult ennek pénzbeli kiváltására, melyet a munkaadó időarányosan köteles kifizetni. A fizetési kötelezettség vonatkozik a korábbi években (ma 3. évig visszamenőleg) fel nem használt szabadságokra is.
MI TÖRTÉNIK, HOGY HA A MUNKAVÁLLALÓ A SZABADSÁG ALATT MEGBETEGSZIK?
Ebben az esetben a szabadság megszakítottnak számít, ha a betegség 3 napnál tovább tart. Ugyanez vonatkozik az ápolási szabadságra, ha az egyik családtag betegszik meg. A munkavállaló köteles jelezni ezt a 3. nap elteltével és igazolást adni a keresőképtelenségről.
Figyelem!
Célszerű év elején írásban megállapodni a munkaadóval a szabadság kiadásáról, így biztonságosabban lehet tervezni a nyaralást.
Munkaköri leírások
Mosogató/Abwäscher
Mivel foglalkozik külföldön egy mosogató? A válasz erre egészen egyszerű, ugyanazzal, mint Magyarországon. Természetesen a válasz nem ennyire triviális, ezért részletesen áttekintjük, mi is a feladatköre. Ha legalább elméletben ismeri a munkafolyamatokat és teendőket, már akkor nagyobb előnnyel indul a munkaerő piacon, mintha laikusként és tapasztalatok nélkül állna a munkához.
A mosogató állás a legegyszerűbb különösebb felelősség nélküli, ez viszont nem azt jelenti hogy nem kell “odatenni” Magadat.
Feladataid közé tartozik a kézi(fekete) mosogatás, ami edények, fém és műanyag tárolóedények, serpenyők, tepsik tisztán tartásából áll, illetve a gépi(fehér) mosogatás, ami a tányérok, poharak, evőeszközök, kiegészítők elmosását, elpakolását jelenti, hogy a szakácsoknak, pincéreknek újra a rendelkezésére álljon. Napi feladatok továbbá a saját munkaterületen kívül a nap végeztével a konyha felmosása, rendben tartása, valamint a szelektív szemetesek megfelelő helyre való kiürítése, amit komolyan vesznek. Mindemellett gyakori, hogy megbíznak krumpli illetve hagymapucolással. Különösebb végzettség nem szükséges, viszont bármilyen hasonló hazai ez irányba mutató munkahely előnyt jelent, mivel előszeretettel válogatnak a tapasztalattal rendelkezők közül. A nyelvtudás is elengedhetetlen, mivel mind a főnöktől és főszakácstól kollégáktól utasításokat fogsz kapni, amiket jól kell végrehajtanod, és ide említeném még a csapatszellemet és terhelhetőséget. Munkaruha általában farmer, kötény, fehér póló, kiemelném a csúszásgátló zárt cipőt. Szállásod-ellátásod a hotelekben elkülönített személyi szobákban lesz, ami ingyenes tehát költened valóban nem kell semmire. Munka idő reggel 8-9 órától délután 13-14-ig, majd szünettel (Zimmerstunde) 17-18 órától zárásig, vagyis 22-23 -ig. Heti 6 napos munkarend 1 szabadnappal. Fizetés tartományonként minimálisan eltérő, 1200-1400 Eur/hó-ra számíthatsz, hüttékben akár nettó 1500 Eur is ütheti a markodat. Természetesen szezonvégi elszámolásnál jár a szezonpénz hozzá.
Masszőr/Masseaur
Az izmok lazítása, a fájdalmak csökkentése, a szervek működésének és az életfunkciók befolyásolása érdekében különböző masszírozási technikákat alkalmaz.A masszőr a tapintásával érzékeli az izmok helyzetét és állapotát, valamint a masszírozás következtében beálló változásokat. Nagyon finom ujjmozdulatokkal az izmok eredésétől a tapadásig haladva emeli ki az izmokat, és masszírozza azokat.
Az egész napos masszírozáshoz erős kézre és csuklóra van szükség.
Munkáját állva végzi, miközben derékból sokat kell hajladoznia. A munkáját állandó, zárt helyen végzi. Különösen a fürdőkben a levegő meglehetősen párás és nyirkos.
Miért felel?
• A kezelés előírás szerinti végrehajtásáért,
• Felelős a munkájához szükséges eszközök, berendezések karbantartásáért, tisztításáért, fertőtlenítéséért.
• A fizioterápiában használatos eszközök és gépek szakszerű használatára, műszaki állapotuk folyamatos ellenőrzésére, a műszaki meghibásodás észlelésére és annak jelentésére.
• A rendkívüli eseményeket az ISO / MEES szabályai szerint jelenti.
• Az előírt dokumentációk pontos vezetésért.
• A leltári tárgyakat, készleteket az intézeti előírásoknak megfelelően védi.
• Személyes felelőssége van az információk kezeléséért, az általa elvégzett tevékenységek szakszerű kivitelezéséért. Titoktartási és adatvédelmi kötelezettsége van.
Felszolgáló/Kellner
Itt mindenen rajta kell tartanod a szemed. A szakácsokkal közösen felépíted a menüsorokat, étel–itallapot, ellenőrzöd, utasítod, felügyeled a segédpincérek mozgását. Makulátlan rend a és a ragyogó tisztaság a Te felelősséged, mind a fogások közötti folyamatosság, mind a heti beosztás tekintetében. Változatos, kellemes atmoszférát varázsolsz az étterembe. Elengedhetetlen a báj és mosoly, a mindig tettrekészség, még a 100. napodon is! „A vendég szava SZENT, még ha nincs is igaza” elve működik. A pincér fogadja, üdvözli, asztalhoz kíséri a vendéglőbe érkezőket. Továbbá felveszi a rendelést, majd kiszolgálja és búcsúztatja a vendégeket. Gyakran cipelnek nagy mennyiségű tányérokat, poharakat. Átadja az étlapot, válaszol a kérdésekre, ételt és megfelelő italt ajánl. Az előírásoknak megfelelően kiviszi az ételeket, és kitölti az italokat. Figyeli a vendégek további jelzéseit, kéréseit. Elkészíti a számlát, átveszi a pénzt. A felszolgálás csapatmunka. A pincérek közötti jó együttműködés különösen csúcsidőben nélkülözhetetlen.
A pincér állandó munkahelyen dolgozik, az időjárás változásaitól megfelelően védett helyeken. Kivételt a kerthelyiségek és nyitott teraszok jelentenek. Előfordul a hétvégi és az ünnepnapok alatti munkavégzés. Egy jó pincér a egyéniségével kivívja a vendégek elismerését, szeretetét. Előfordul, hogy egy vendéglátó helyet az ott dolgozó pincér miatt keres fel rendszeresen a vendég. Fejlődési lehetőség is biztosított. Az összetett pincér szakma egy-egy részterületét alaposabban is el lehet sajátítani. Érdemben nem változnak a hazai megoldásoktól, a gasztronómiai része lehet érdekesebb. Tapasztalat nélkül nem ajánlom. Ha gyengébb, de kommunikatív a nyelvtudásod, pincérsegédként kezdj, mivel nem vesz fel rendelést, csak kiviszi az ételt, italt, tehát kevesebb időt tölt a vendégekkel, mégis testközelből tekinthetsz be a fizető pincér szerepbe. Manapság a technika fejlődésével az éttermek elektronikus (kulcsos) rendelés rendszerrel felszereltek. Készülj fel, hogy minél hamarabb megtanuld. Német nyelvtudás nélkül esélyed sincs, a befutó akkor leszel, ha szakmai részre is kiterjeszted tudásod. (Ételek, italok, különlegességek, osztrák specialitások) Fizetésed akár nettó 1400 EUR/hó – tól lesz a jutalmad plusz szezonpénz. Fizető pincér pozícióban nettó 1500 EUR – tól felfelé plusz „yatt”, akár nettó 2000 EUR fölé is megérkezhetsz az egyedi juttatásokkal.
Konyhai kisegítő/Küchenhilfe
Ha konyhai kisegítő szeretnél lenni Ausztriában, nem árt a minimális tapasztalata konyhában. A rutinszerű dolgok, mint a salátakészítés, előételek elkészítése, segíteni a szakácsoknak, egyszerűbb levesek elkészítése mellett, krumpli hagyma zöldség pucoláson kívül Rád hárul a raktár feltöltése, hűtőszekrényekbe való szortírozása, szó szerint a szakács kezéig. Ha épp nincs mit tenni, bár illik meglátni a munkát, feladatod a konyha teljes körű rendben tartása. Előfordulhat, hogy helyettesíted a mosogatót a szabadnapján.
Kihangsúlyoznám a nyelvtudást, mivel szakácsok parancsaira azonnal kell reagálnod, nincs idő a “ki mit tud” – ra, saját Magad érdekében is, mivel új környezet, új kollégák, új munkahely, új főnök vár Rád, és ha még ha a kommunikáció sem megy, kétszer annyi energiádat fogja felemészteni egy nap. Munkaidőd általában reggel 8 – 9 órától 12-13 ig, majd 17-18 órától ismét 23-ig, általában heti 6 nap 48,54 órában. A tartományonként minimálisan eltérő fizetés 1200-1400 EUR/hó. Természetesen jár szezonpénz. Ha úgy gondolod, Rád illenek a fent leírtak, csatold fel önéletrajzodat, segíteni fogok.
Recepciós/Rezeptionist
Nyilvántartás vezetése a szobafoglalásokról, a szabad szobákról és a szobák kiosztásáról az érkező vendégek regisztrálása a szobák kiosztása, az ügyfelek hitelének ellenőrzése és a szobakulcsok kiosztása tájékoztatás adása a szálloda szolgáltatásairól, illetve a településen elérhető szolgáltatásokról.
- tájékoztatás adása a szálloda szolgáltatásairól, illetve a településen elérhető szolgáltatásokról
- tájékoztatás adása a szabad szobákról, és a szobafoglalások intézése
- válaszadás a vendégek kéréseire és a reklamációkra
- a kapcsolat felvétele a háztartási vagy karbantartó szolgáltatókkal, ha a vendégek problémát jeleznek
- vendégeket fogad, regisztrál, kiadja a szobákat
- vendégek érkeztetése, check-in
- foglalások kezelése
- szobák és kulcskártyák kiosztása, előkészítése (szobatükör)
- telefonon és/vagy e-mailben tájékoztatás nyújtása, ajánlatok küldése
- kapcsolat a housekeeping-gel, étteremmel, SPA részleggel
- számlázás, számlakezelés, check out
- kassza kezelése
Recepciós feltételei:
- minimum középfokú vendéglátóipari/Idegenforgalmi végzettség két idegennyelv – angol, német
- minimum társalgási szintű ismerete szóban és írásban
- több éves tapasztalat mindenképpen előnyt élvez
Fizetésre netto 1200-1500 EUR körül számíthatsz,tapasztalattól,a hotel minőségi besorolásától függően ennél több is lehet. Természetesen az ajánlólevél, illetve a külföldi munkatapasztalat itt is sokat segít. heti 6 napos munkahét heti 1 szabadnappal.
Szakács/Koch
A szakács legfontosabb feladata a korszerű vendéglátás követelményeinek megfelelő feladatok ellátása,valamint a vendégek elvárásainak megfelelő ételválaszték kialakítása és elkészítése. Az ételeknek, a követelményeknek megfelelő minőségi színvonalon történő tálalása a fogyasztók és a vendégek számára. A pozíciót tekintve szinte ugyanaz, mint itthon. Lehet svédasztalos, menüs és étlapról való rendelés a jellemző. Kiugró különbség csak a gasztronómiában van, amihez hátul megtalálod a szükséges ételeket, linkeket a receptekhez. Munkaidőd kötődik az előkészületekhez délelőtt, az ebédhez, esetleg süteményes délutánhoz, valamint a vacsorához. Felelősséged a rendelések időszerű leadása, heti beosztás szervezése, különleges alkalmakra való felkészülés. Konkrétan non-stoppos vagy, de ez a fizetésedben tükröződik, ami nem ritka, hogy nettó 1500 – 2500 EUR! Természetesen jár hozzá az egyéb juttatás is. Mivel hiányszakma, és ha kölcsönösen szimpatikus volt a szezon mindkét fél részéről, előszeretettel hívnak vissza a következő szezonra.
- étlap, menü, napi ajánlat összeállítása
- meglévő készletek, készételek felmérése, nyersanyagok megrendelése
- a megrendelendő áruk listájának összeállítása, az igénylések kiadása
- a nyersanyagok előkészítése, feldolgozása (párolása, főzése, sütése)
- ételek ízesítése, tárolása, adagolása, tálalása
- segédszemélyzet munkájának irányítása, összehangolása
- rendszeresen ellenőrzi a feldolgozásra kerülő nyersanyagok mennyiségét és minőségét, a technológiai folyamatokat
- elvégzi az elkészült ételek minőségi és mennyiségi ellenőrzését
- figyelemmel kíséri az üzem felszereltségének állapotát, jelzi a felettesének a karbantartás, javítás szükségességét.
Miért felelős?
Felelős az étel időben történő elkészítéséért, minőségéért, a tálalás és a szállítás idejének betartásáért.
Felelős az ételminta szabályos eltevéséért és megőrzéséért.
Felelős a munkahelyi rend és fegyelem követelményeinek betartásáért
Felelős higiénés és munkavédelmi előírások betartásáért.
Szobalány/Zimmermädchen
A szobalány feladatai többek között a bútorok tisztán tartása, szobák takarítása, szobákhoz tartozó fürdőszoba rendberakása. Közvetlen felettese a Hausdame, Ő mondja meg hogy mi is pontosabban mit és milyen sorrendben végezzen el a szobalány valamint azt is, hogy melyik szobákat takarítsa. Egyéb feladatai közzé tartozik a textil csere, szemét kiürítés, üríti a folyosón és a szobákban található hamutartókat valamint minibárokat tölt fel.
A szobalány feladata elsősorban a hotelszobák, apartmanok, vendégházak takarítása és tisztán tartása. A legtöbb helyen heti turnusokban, hétvégi váltásokkal váltakoznak a vendégek, ezáltal általában heti egyszer kell teljes körűen rendet rakni, porszívózás, portalanítás, fürdőszobai kellékek feltöltése, ablakpucolás, szemetesek ürítése. Minden reggel kapsz aktuális listát, mely szobákban meddig, és hány fő marad. A hotel nagyságától függően akár napi 20 – 30 szobára számíthatsz, ne aggódj, szorgalommal napról napra gyorsabb leszel. Ennek tudatában végzed a teljes, vagy napi takarítást. A hétköznapokban a napi takarítás a jellemző ami rövidebb ideig tart, általában 15 – 20 perc/szoba. Ebbe tartozik a wc és fürdőszoba tisztítása, törülköző csere, beágyazás, szemét kiürítése, apartmanoknál konyha rendben tartása, edények, poharak mosogatása, mindig mindennek ragyognia kell alapelven.
Ha végeztél a szobákban, várnak a szaunák, folyosók, lépcsőházak felmosása napi rendszerességgel. Ide sorolnám még a törülközők, köntösök, ágyhuzatok, lepedők mosását, vasalását a mosókonyhában, nagyobb hotelekben ezt általában külön céggel végeztetik, és szállíttatnak. Ellenőrizned kell és szólnod felettesednek, ha valamiből már kevés van, olyan nincs, hogy valami hiányozzon! Végzettség nem szükséges, viszont itt is megjegyezném, hogy akár hazai akár külföldi tapasztalat mindenképpen előnyt jelent. Alapfokú nyelvtudás itt is nélkülözhetetlen, mivel mind a kollégákkal, esetenként vendégekkel is találkozik az ember, akik feladatokkal, kérésekkel láthatnak el. Lényeges, hogy tudd minden bútor, fürdőszobai felszerelés, kiegészítő és ehhez kapcsolódó használati tárgy fogalmát. Munkaruhának említeném a kényelmes cipőt, mellény vagy egyen-póló általában biztosított, ha nem fehér póló a jellemző. Készülj megfelelő mennyiségű kézkrémmel, szükséged lesz rá. Munkaidő reggel 7-8 órától délután 16-17 óráig. Heti 6 napos munkarend 1 szabadnappal. Fizetés 1200-1400 EUR/hó körül alakul, tartománytól függően, plusz szezonpénz, és “trinkgeld” azaz borravalóval is számolhatsz, melyet a vendégek hagynak a szobákban elutazásuk során.
Pincérsegéd/Commis de Rang
Ha gyengébb, de kommunikatív a nyelvtudásod,de van már itthon felszolgáló tapasztalatod,pincérsegédként kezdj csak egy szezont, mivel nem vesz fel rendelést,nem fizettetnek, csak asztalhoz viszi az ételt, italt, tehát kevesebb időt tölt a vendégekkel, mégis testközelből tekinthetsz be a fizető pincér szerepbe.
Az előkészületekben óriási szereped van, étkezési időszakoknak megfelelően, főleg svédasztalos kivitelezésben, evőeszköz, és szükséges poharak polírozása. Egyik legfontosabb tevékenység az asztalok szakszerű megterítése, evőeszközökkel, kenyérkosarakkal, tányérokkal, szalvétákkal, hamutartóval, fűszertartókkal, poharakkal, ünnepekkor virágdíszekkel, valamint mindezek tisztán tartása. Csoportok esetén az asztalok rendszerezése. A reggeli 7:30 – 11:00-ig tart, ahol a reggeliztető büfé vár, kávét, teát, kakaót viszel az előző este feldíszített és elkészített asztalokhoz. Csapatban dolgozol,délelőtt a melléd beosztott reggeliztető szakáccsal. A meghosszabbított keze leszel. Neki kell jelezned, ha bármit fogyóban észlelsz. Fontos hogy előre gondolkozz! Például ha kevés a rántotta, ne akkor szólj mikor már nincs, hanem amikor kevés van! Neki is szüksége van pár percre a pótláshoz. Kisebb az esélye, hogy úszol, mert 100 vendéged van aznap. Ellenőrzöd, rendben tartod és folyamatosan töltöd a svédasztalt hidegtálakkal ( sajt, felvágott, zöldség) meleg ételekkel (rántotta, szalonna, mini-frankfurter, leberkäse, lágy tojás), kiegészítőkkel (gyümölcs, müzli, yoghurt). Amint az utolsó vendég is elment, elpakolás és előkészület a minimális választékú ebédre, vagy a süteményes délutánra. Síparadicsom révén esélyes, hogy a legtöbb vendég a reggeli után már csak a vacsorához érkezik vissza, ahol nem ritka a 4-5 fogásos menü 18 órától 22 – óráig. A nap utolsó feladata ahol helyt kell állnod. Ajánlatos az étlapot tudnod, hátul a segédletemben rákészülhetsz. Fizetés kollektív szerződés szerint tartományonként eltérő nettó 1200-1400 EUR / hó + szezonpénz!
Reggeliztető szakács/Frühstückskoch
Alapjában a reggeliztető szakács nem a stresszesebb pozíciókhoz tartozik. Tény, Te kelsz a legkorábban, mert 6-kor már dolgozol. Mire a vendégek felkelnek, fél 8, 8-ra teljesen kész kell lenned a svédasztal feltöltésével. Szükséges tartalmaznia az előző nap előkészített hidegtálakat (sajt,felvágott,zöldség), meleg ételeket (rántotta, leberkäse, minifrankfurter, szalonna). Figyelj a változatosságra, szeretik ha kreatív vagy, és nem minden nap ugyanúgy néznek ki a tálak. Díszítőelemek sokaságát találod hozzá, ne légy rest, időd van kitalálni, hogy nézzen ki holnap. Továbbá a yoghurt, gyümölcskosár, müzli, lekvár szerepel a listádon kiegészítésként. Nem ritka, főleg 4 vagy több csillagos helyeken, hogy muffint vagy gofrit is kell készítened. Fontos az előkészület. Mindig előre gondolkodj,mivel egy perc nyugtod sem lesz, mikor 100 éhes vendég tódul be az étterembe. Kollégád a reggeliztető szervizes. Ő a meghosszabbított kezed, időben szólnia kell, ha valami már kifogyóban van, ezt Te pótolod. Rád hárul az összes hűtő ellenőrzése és a rendelés. Mindig figyeld a lejárati dátumot az esetleges ellenőrzések miatt. A reggeli 10, fél 11-ig tart a vendégeknek. Ilyenkor már csak elpakolsz, mindent lefóliázol, előkészülsz a másnapra és Tiéd a délután! Tanulható munka, főleg ha kisebb hotelekben kezdesz, nem cifrázzák túl a választékot.
Fizetések nettó 1200-1400 EUR/hó között, ha már ajánló levéllel rendelkezel, megcélozhatsz nívósabb helyeket is, ahol 1500-1600 EUR/hó+ szezonpénzt is kereshetsz.
Bármixer/Bartender
A vendég számára megfelelő italt szolgálja fel olyan formában hogy az esztétikailag és ízvilága miatt is élményt nyújtson a vendégnek. A bármixer törekszik az íz és esztétika közötti harmóniára, törekszik az anyag felhasználás gazdaságosabbá tételére. Nyitás előtt rendezi a pultot, után rendeli a már fogyóban lévő anyagokat, italokat, ebből kifolyólag ő ellenőrzi a készletet.Műszak végén az ő feladata továbbá az úgynevezett standolás (le tisztítja a pultot valamint a bármixeri gépeket, eszközöket).
A bármixernek jó látással kell rendelkeznie, nem lehet továbbá színtévesztő, színvak sem.
Feladatok felsorolva:
- Az italrendelések felvétele a kiszolgáló személyzettől vagy közvetlenül a vendégektől;
- Alkoholos és alkoholmentes italok készítése és felszolgálása a pultnál;
- A használt poharak elmosogatása, a pult kiszolgáló területeinek, a tea- és kávékészítő területek és berendezések, pl. a kávéfőzőgép tisztán tartása és karbantartása;
- A fogyasztás ellenértékének átvétele, pénztárgép kezelése;
- Hordók csapolása és az italvezeték felerősítése;
- Segédkezés a pult feltöltésében és az üvegek, poharak elrendezésében;
- A vendégek személyi adatainak ellenőrzése az alkoholvásárlási korhatárral kapcsolatos előírások betartása érdekében;
- Lépések megtétele a túlzott alkoholfogyasztással kapcsolatos problémák elkerülésére (pl. a további kiszolgálás megtagadása);
- Koktélok és egyéb italok keverése;
- A pultnál borkorcsolya vagy egyéb élelmiszerek felszolgálása a vendégeknek.
Mi az a próbamunka?
A munkaadó gyakran szeretne személyesen meggyőződni arról, hogy pályázatod alapján valóban megfelelsz-e az adott állásra. Ebben az esetben a munkaadó felteszi nekünk a kérdést: Ki tudnál jönni egy próbamunkára?
A próbamunka nem csak a munkaadó számára előnyös, hiszen a próbamunka ideje alatt Te is megbizonyosodhatsz arról, hogy számodra is megfelelő a munkahely és a munkáltató által biztosított körülmények.
Igaz, hogy egy sikertelen próbamunka esetlegesen plusz költség a számodra, de ez valóban jó lehetőség arra, hogy megnézd hova is mész dolgozni, találkozhatsz leendő munkatársaiddal, közvetlen főnököddel, megnézheted milyen is lesz a szállásod, a környék, és nem utolsó sorban a munka. A próbanap után aztán eldöntheted, hogy ez számodra is működni fog, megfelelő, vagy inkább keresel mást. Tehát, érdemes kihasználnod ezt a lehetőséget, még ha plusz költségedbe is kerül.
A próbamunka általában 1, illetve 2 nap szokott lenni, de ez munkahelyenként változhat.
Mennyit lehet keresni Ausztriában? Téli - Nyári szezon és éves állásban.
Nagyjából a magyarországi bérek háromszorosát adják az ausztriai munkaadók egy szezonális munkáért. Hivatalos minimálbér nincs, a legkisebb összegről a munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervek állapodnak meg. Általában többet kell dolgozni mint Magyarországon, a heti 40 órás hét helyett a 48-54 órás munka az elterjedt. Ezért viszont 13. és 14 havi plusz juttatás is jár, a szezonális munkára alkalmazottak részarányosan kapják meg a nyaralási és a karácsonyi bónuszt.
A szakmánként meghatározott minimális bér az osztrák statisztikai hivatal adatai szerint körülbelül 1300-1600 euró, azaz körülbelül 377 ezer és 464 ezer forint között mozog.
A kollektív szerződés vagy üzemi megállapodás alapján egy évben 14-szer fizetnek a munkáltatók, a 12 havi fizetés mellé, karácsonyi és nyaralási bónusz is jár. A fizetést a hó első napjaiban, számlára utalják a cégek, de előfordulhat a heti, készpénzes kifizetés is.
Ausztriában két szezon van évente: egy téli és egy nyári. A téli szezon novembertől márciusig, a nyári pedig általában májustól szeptember végéig tart.
Munka |
Nettó kereset (euró/hó) |
Helyszín |
Elvárás |
Masszőr |
1200-1400 |
Szálloda |
Munkatapasztalat, nyelvtudás |
Recepciós |
1200-1400 |
Hotel |
Jó nyelvtudás |
Szakács |
1100-2500 |
Étterem |
Szakmai végzettség, tapasztalat |
Pincér |
1100-1700+borravaló |
Étterem |
Szakmai tapasztalat |
Házmester |
1000-2500 |
Hotel, apartman |
Nyelvtudás, műszaki ismeret |
Szobalány |
1000-1100 |
Hotel, apartman |
Alapfokú nyelvtudás |
Mosogató |
1000-2500 |
Étterem |
Alapfokú némettudás |
1. Jelentkezési lap kitöltése/Regisztráció
2. Elbírálás
3. Aktiválás/Fizetés
4. Pályáztatás, a munkakeresés menete
A feltételek tájékoztató jellegűek, további információkért keresse fel ügyfélszolgálatunkat a +361/99-89-234-es telefonszámon vagy írjon nekünk e-mailt a jelentkezes@jobon.hu címre.
Ingázók tennivalói lépésről lépésre
- Szóbeli szerződés
Jó tudni, hogy Ausztriában lehet szóban is munkaszerződést kötni, nem kötelező azt írásba foglalni. Viszont a munkaviszony megkezdésekor a munkáltató egy Dienstzettelt (munkavégzéssel kapcsolatos tájékoztató) kell hogy átadjon a munkavállalónak, melyben egyoldalúan írásba foglalja mindazt, amiben szóban megállapodtak. Ezt a munkavállalónak nem kell aláírnia, a munkaszerződésnek egyfajta kivonatos változata, a munkaviszony főbb tartalmi elemeit rögzíti.
2. Ágazati előírások
A Dienstzettelben kell szerepelnie, hogy az adott munkaviszony vonatkozásában melyik ágazati kollektív szerződés az irányadó. Ez nagyon fontos, ugyanis Ausztriában ezek szabályoznak számos alapvető munkajogi kérdést, a 13. és a 14. havi fizetés feltételeit, a túlórára vonatkozó szabályokat, a betöltött pozíció szerinti minimálbért, a felmondási időt, az igényérvényesítésre irányadó elévülési, jogvesztő határidőket is. Az ágazati kollektív szerződést minden munkahelyen ki kell függeszteni vagy a nagyobb cégeknél működő üzemi tanácshoz fordulhat emiatt a munkavállaló. Az interneten a www.kollektivvertrag.at címen érhetők el. Ausztriában a próbaidőt is ezek határozzák meg, de a leghosszabb sem haladhatja meg az egy hónapot. Erre az időre is bér, bérpapír jár.
3. Betegbiztosítás
Az új munkavállalót a munkaviszony első napján be kell jelenteni a társadalombiztosítónál (Gebietskrankenkasse). Ez a munkaadó kötelessége, ahogy az is, hogy a társadalombiztosítási bejelentést igazoló lapot (Anmeldung) átadja dolgozójának. A munkavállalónak kell igényelnie a társadalombiztosítási kártyát (tajkártya). Ebben az első ausztriai munkaviszony kezdetekor segíteni szokott a munkaadó. A kártyát a későbbiekben meg kell őrizni, hiszen a munkavállaló nem kap új kártyát, tb-számot, ha munkahelyet vált.
Ha egy hónapon belül nem kapja meg a dolgozó, akkor érdemes a betegbiztosítási pénztárhoz bemennie és kérnie. Vagy visszamehet érte, vagy a kipostázását kérheti. Ezen a kártyán lesz rajta az ingázó osztrák tb-száma. Mivel nem lehet egyszerre két országban biztosított és ahol járulékot fizet a munkavállaló, ott van biztosítása, ezért érdemes a Krankenkassénál kérni az E106-os igazolás kiállítását. Azt az osztrák betegbiztosító elküldi a magyar szakigazgatási szervnek, az alapján Magyarországon is igénybe vehető ellátás.
A hazai előírások szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál az osztrák munkaviszony kezdete után 15 napon belül ki kell jelentkezni a magyar társadalombiztosításból. Ki kell tölteni és le kell adni az erre vonatkozó bejelentőlapot, ami letölthető az OEP honlapjáról (www.oep.hu).
Ha az ingázónak kétségei vannak afelől, hogy munkaadója tényleg bejelentette-e és valóban annyi napi munkaidőre, amennyit ledolgoztat vele, akkor érdemes ezt ellenőriznie. Bemehet a Krankenkasséhoz vagy e-mailben kérheti az úgynevezett Versicheringsdatenauszugot.
4. Maguk intézhetik
Sok ingázó nehezen dönti el, hogy miután Ausztriában állást talált, maga intézze-e az adóval, a társadalombiztosítással, a szociális ellátásokkal kapcsolatos és egyéb ügyeit, vagy másra bízza ezt. A szakszervezet tapasztalatai szerint érdemes ebbe beletanulni, csak elsőre tűnik bonyolultnak. Szinte minden nyomtatványnak elérhető az interneten a magyar nyelvű tükörfordítása és a hatóságoktól is kaphatunk segítséget.
Az is megoldás lehet, ha az ingázó másra bízza ügyeit és ezért fizet neki. Ennek még akkor is vannak azonban veszélyei, ha az ügyintézéssel megbízott elvégzi, amit vállalt. Ha ugyanis hibázik, akkor arról őt értesítik, az érintett munkavállaló erről nem tud, ha nem szól neki. Amikor viszont maga adja be az ingázó egy hivatalhoz a beadványát és azt kis hibával tölti ki, akkor arról visszajelzést kap és pótolhatja a hiányt. Úgy, hogy nem csúszik ki a jogvesztő határidőből.
Szakértőink tapasztalatai szerint az ügyintézést vállalók olykor túlárazzák szolgáltatásukat, sok pénzt kérnek számukra egyszerű feladatért. Gyakran pedig a munkavállalónak járó pénz bizonyos százalékára tartanak igényt. A legrosszabb mégis az, ha elkérik előre a pénzt és aztán eltűnnek, elérhetetlenné válnak és semmit nem intéznek el. Legyen gyanús, ha az ügyintézést ígérő nem hivatalos megbízást írat alá a megrendelővel, hanem egy üres lapot! S aki ügyeit mással akarja intéztetni, előtte több ingázónál is érdeklődjön róla, megbízhatóságáról, mielőtt pénzügyeit rábízza. Mindig kérjünk másolatot a beadott kérelemről!
5. Ellenőrzött ajánlat
Előfordul, hogy a magyar munkavállaló nagyon szeretne állást találni Ausztriában, de első munkahelye nem olyan, amilyenre igazából vágyik. Ausztriai munkakeresést, munkaközvetítést is több szolgáltató ajánl magyar munkavállalóknak. E téren is nagyon körültekintően kell eljárni! Érdemes a szolgáltatóról előre érdeklődni, más ingázóktól információkat szerezni. Felhívjuk a munkavállalók figyelmét arra, hogy a magán-munkaközvetítők tevékenységükért a munkát keresővel szemben díjat, költséget nem számolhatnak el!
Aki rálelt egy állásajánlatra, az az osztrák munkaügyi központoknál ellenőrizheti, valódi állásról van-e szó. Hasonlóképp ellenőrizhetők azok az álláslehetőségek, amiknek a jegyzékét egy szolgáltató adja át. Az Arbeitsmarktservice Österreich (AMS, munkaerő piaci vagy foglalkoztatási szolgálat) honlapján (www.ams.at) megtalálhatók a már leellenőrzött és friss állásajánlatok, eleve ezek közt érdemes keresgélni.
6. Módosítási engedély
Éppúgy, mint a munkaszerződés megkötéséhez, annak módosításához is szükséges mindkét szerződő fél, a munkáltató és a munkavállaló hozzájárulása is. Módosításra több körülmény adhat okot, például az, ha a munkavégzés helye, ideje, jellege jelentősen megváltozik. Ausztriában akár csak a munkaszerződés megkötése, a módosítása is megtörténhet anélkül, hogy azt írásba foglalnák. S a módosítás létrejöhet hallgatólagosan is, amennyiben a munkavállaló fenntartás nélkül aláveti magát a rá vonatkozó szabályozás megváltozásának. S ilyenkor a módosítás számára kötelező erejű. Ezért ha a munkavállaló nem ért egyet azzal a módosítással, amit munkaadója be akar vezetni, akkor ajánlatos tértivevényes levélben jeleznie ezt. Méghozzá haladéktalanul!
7. Benzinpénz, gyerekek
Úgynevezett benzinpénzt érvényesíthetnek az ingázók munkába járásuk okán adóbevallásukban. Csökkenthetik adóalapjukat, vissza is kaphatnak pénzt az adóhatóságtól. Persze ennek az is feltétele, hogy munkaadójuknál év közben nem érvényesítették ezt a kedvezményt és havonta legalább 11 napon autóval mentek munkába és onnan haza, s hatvan kilométernél nagyobb a távolság lakhelyük és munkahelyük között.
A munkavállaló adóbevallást öt évre visszamenőlegesen adhat be, öt évre visszamenőlegesen érvényesítheti az úgynevezett ingázói átalányt is. S évente adóalap-csökkentést is elérhet Ausztriában a gyermek utáni adókedvezménnyel. Akár a szezonmunkások is, akik egy évben több mint hat hónapot dolgoznak az osztrákoknál. Létezik az úgynevezett egyedül keresők pótléka is. Ez a kedvezmény gyerekszámtól függ.
Ausztriában általában a szülés előtt nyolc héttel lép érvénybe a foglalkoztatási tilalom. Az édesanyák Magyarországról kaphatnak gyest, Ausztriából gyeskülönbözetet. Így ahhoz az összeghez juthatnak hozzá, amennyivel több az osztrák ellátás a hazainál. Hasonlóképp működik ez a családi pótléknál.
Munkavállalói szerződés
A szezonmunkák esetében a munkavállalói szerződés határozott időre szól, amiből könnyen éves, azaz határozatlan idejű szerződés is lehet. Gyakori a szezonmunka esetében, hogy a szezon kezdetekor csak egy előszerződést kapsz, ami szintén tartalmazza a munkabéredet, a munkaidő beosztásodat és a fontosabb dolgokat. Ilyen esetben a tényleges szerződést szezon végén kapod meg, ami szintén törvényes.
Minden ami Osztrák adózás!
1. Kötelező-e Ausztriában Adóbevallást beadni?
Ausztriában a munkavállalóknak csak bizonyos esetekben kötelező adóbevallást (Arbeitnehmerveranlagung) benyújtaniuk. Sok esetben viszont érdemes az Önkéntes adóbevallást választani, ugyanis a munkaadó által év közben igénybe nem vett juttatásokat (adókedvezmények, utazási támogatások…) a munkavállaló ebben a formában igényelheti!
Mely esetekben köteles a munkavállaló adóbevallást benyújtani?
- Ha az adott naptári évben (akár csak rövid ideig is) két vagy több helyről származik adóköteles jövedelme!
- Ha a jövedelmének együttes összege több, mint 11.000 €.
- Ha az adott adóévben: táppénzt kapott,
- Kötelező társadalombiztosítási járulékokat fizettek vissza,
- A BUAK részéről bizonyos jellegű kifizetések történtek;
Ha a munkaadó a havi bérelszámolásnál figyelembe vette az egyedül keresőknek (Alleinverdienerabsetzbetrag) vagy egyedül nevelőknek járó adókedvezményt, azonban az erre jogosító feltételek nem álltak fenn.
- Ha a munkaadója a havi bérelszámolásnál figyelembe vette az ingázó
- átalányt (Pendlerpauschale), azonban az erre jogosító feltételek nem álltak fenn vagy megszűntek;
- Ha az adóhivatal jövedelemadó-bevallást küld, azt minden esetben ki kell tölteni és beküldeni;
- Ha a munkaviszonyból származó jövedelmén túl más jövedelme is van, melynek összege az adott adóévben több, mint 11.000 €.
- Ez esetekben kötelező adóbevallást kell benyújtani a következő év április 30-ig.
2. Papíron benyújtott bevallás kizárólag az eredeti, hivatalos nyomtatványon!
Az adóbevallás benyújtására papíron kizárólag a Finanzamt eredeti nyomtatványán lehet megtenni! (a nyomtatvány letöltésére és a kinyomtatott bevallás beküldésére már nincs mód). Ennek oka a nyomtatványok elektronikus vonalkód beolvasásának bevezetése, amely gyorsabb, pontosabb feldolgozást tesz lehetővé.
- A munkavállalói önkéntes adóbevallás 1 fő nyomtatványból és 2 mellékletből áll!
l1 : Főnyomtatvány: munkavállalói adóbevallás
l1i : Melléklet. A következő esetekben kell csatolni:
- Az önálló tevékenységnek nem minősülő munkavégzésből származó és adóelőleg-levonással nem érintett jövedelmek bevallására.
Meghatározott, határon átnyúló kritériumok teljesülése esetén szükséges kiegészítő adatok megadására.Korlátlan adókötelezettség iránti kérelem benyújtására
(Ha Ausztriában dolgozik, azonban nincs egész évben állandó lakcíme Ausztriában, ezt a nyomtatványt csatolnia kell a NAV által kiállított E9-es jövedelemigazolással együtt!)
l1k : Melléklet: a következő esetekben kell csatolni:
- - gyermekek után járó adómentes összeg (Kinderfreibetrag),
- - tartásdíj adókedvezménye (Unterhaltsabsetzbetrag) és a gyermekekhez kapcsolódó rendkívüli terhek miatti adókedvezmény igénybevételéhez, illetve a munkaadó által a gyermekneveléshez adott hozzájárulás utólagos elszámolásához.
- SZEMÉLYES (KORLÁTOZOTT ÉS KORLÁTLAN) ADÓKÖTELEZETTSÉG
Ki minősül korlátlanul adókötelesnek Ausztriában?
Mindenki, aki Ausztriában állandó vagy ideiglenes lakóhellyel rendelkezik (állampolgárságtól függetlenül)!
Ki minősül korlátozottan adókötelesnek Ausztriában?
Azon személyek, akiknek Ausztriából jövedelmük van, de nem rendelkeznek Ausztriában sem állandó, sem ideiglenes lakóhellyel. Hat hónap Ausztriai tartózkodás után visszamenőleg életbe lép a korlátlan adókötelezettség (az adott évre vonatkozóan).
- Hol és hogyan kell beszereznem az E9 jövedelemigazolást Magyarországon?
Az E9-es jövedelemigazolás megtalálható minden Finanzamt kirendeltségen, valamint irodánkban. A nyomtatvány első oldalán a megfelelő rovatokat ki kell tölteni, és az illetékes NAV-nál leigazoltatni.
Az E9-es jövedelemigazolást az adóhatóság csak akkor tudja kiadni, ha az adott adóévről jövedelemadó (SZJA) bevallás lett benyújtva Magyarországon! Amennyiben Magyarországon nem keletkezett jövedelem, ezt akkor is be kell adni! Ezt hívják „0”-ás bevallásnak! Sokan ettől félnek a legjobban, azonban jó hír, hogy már irodánk ezt a terhet is leveszi az ügyfeleink válláról…ami azt jelenti, hogy a NAV-nál is eljárunk, beszerezzük az E9-es nyomtatványt, sőt, ha szükség van rá, a Magyar „0”-ás adóbevallást is elkészítjük ügyfeleinknek.
- Kell-e Magyarországon adót fizetnem az Ausztriai munkabérből származó jövedelmem után?
Magyarország és Ausztria között létezik egy egyezmény a kettős adóztatás elkerüléséről, így ennek értelmében az Ausztriában adózott jövedelem mentesül Magyarországon az adófizetés alól!
Ha csak Ausztriából származik jövedelme, Magyarországon nem szerzett jövedelmet: Magyarországon nem kell adót fizetnie, ellenben a „0”-ás adóbevallást az előző pontra hivatkozva célszerű időben beadni a NAV-hoz!
Kell-e Ausztriában adót fizetnem a Magyarországon szerzett jövedelmem után?
Ausztriában a korlátlan adókötelezettség ellenére is csak az Ausztriában szerzett jövedelmeket adóztatják meg.
- ADÓVISSZATÉRÍTÉS (Önkéntes adóbevallás)
Az Ausztriában dolgozó Magyar munkavállalóknak lehetősége van arra, hogy az év közben a Munkaadó által figyelembe NEM vett adókedvezményeket, utazási költségtérítéseket, juttatásokat a munkavállaló önként kérvényezze, akkor is, ha az nem volna kötelező: ezzel kérvényezi azt, hogy az adóhivatal (Finanzamt) az adott adóévre újból számolja ki az adó összegét, figyelembe véve a kedvezményeket. Ennek során a munkavállaló az Adóbevallási nyomtatványon (l1) feltüntethet olyan elszámolható költségeket, amelyek adott esetben csökkenthetik az adóalapot, így adó-visszatérítésre kerülhet sor. (Ez esetben a gyakorlat szerint ügyfeleinknek pár száztól több ezer Euró visszatérítésre is adódik lehetősége)
- Ingázó átalány (Pendlerpauschale)
Kis és nagy ingázói átalány
Azon munkavállalók esetében, akik a munkába járáshoz tömegközlekedési eszközt tudnak igénybe venni (és ez a körülmények figyelembevételével el is várható), az alacsonyabb összegű kis ingázó átalányt számolhatják el.
Akiknél a tömegközlekedési eszköz használata nem elvárható (illetve egyáltalán nem lehetséges) a nagy ingázói átalányt számolhatják el.
A tömegközlekedési eszköz használata alapvetően nem elvárható, ha az útvonal több, mint felén nem jár tömegközlekedési eszköz, vagy ha túl sok időt vesz igénybe (2-20 km esetén több mint 1,5 óra; 20-40 km esetén több mint 2 óra, 40 km felett több mint 2,5 óra).
- Kis ingázó átalány igénybevételének feltételei (max évente 3.672€uró)
- A munkahely és a lakóhely közötti utat az adott hónapban rendszeresen
- A munkahely és a lakóhely közötti távolság több, mint 20 km, – Tömegközlekedési eszköz használata lehetséges és elvárható.
- Nagy ingázó átalány igénybevételének feltételei: (max évente 3.672€uró)
- A munkahely és a lakóhely közötti utat az adott hónapban legalább 11 napon megteszi,
- A munkahely és a lakóhely közötti távolság több, mint 2 km,
- A bérfizetési időszakban tömegközlekedési eszköz használata alapvetően nem elvárható.
Az ingázói általány összege adóalap csökkentő tényező!
Utólag az ingázó átalány az L1 munkavállalói adóbevalláson érvényesíthető visszamenőleg 5 évre.
- Mi a teendő hibásan benyújtott bevallás esetén?
Alapvetően törekedni kell a német nyelvű nyomtatványok hibátlan és pontos kitöltésére! Ha ez nem minden esetben sikerül, a Finanzamt értesítést küld a hiánypótlásra! A bevallás feldolgozása után a Finanzamt küld Önnek erről egy határozatot (Steuerbescheid).
A határozat kézbesítésétől számított 30 napon belül van lehetőség írásban vagy személyesen észrevételt tenni, a bevallást javítani, vagy a bevallást visszavonni (ez utóbbi lehetőség csak akkor áll fenn, ha önkéntes adóbevallásról van szó).
Minden esetben figyelmesen olvassa át a határozatot: ellenőrizze, hogy az összegek és a figyelembe vett adókedvezmények helyesek-e, illetve fontos, hogy a végösszeg:
- Nulla (az előzetesen megállapított adó nem változik),
- Adóvisszatérítés (Gutschrift) vagy
- Fizetési kötelezettség (Nachforderung, Nachzahlung) keletkezett.
- Mely esetekben érdemes önkéntes munkavállalói adóbevallást benyújtani: mikor számíthat a munkavállaló rendszerint jóváírásra, vagyis adó-visszatérítésre?
- Ha Ön egyedül kereső vagy gyermekeit egyedül nevelő.
- Ha igénybe veheti a több gyermek után járó pótlékot (mehrkindzuschlag). -Ha érvényesíthet a jövedelem megszerzésére és megtartására fordított kiadásokat (Werbungskosten).
- Különleges kiadásokat (Sonderausgaben) vagy rendkívüli terheket (außergewöhnliche Belastungen).\
- Rendszeresen utazik, ingázik gépkocsival.
- Szakszervezeti tagdíjat, bizonyos önkéntes Ausztriai biztosítási díjat fizet.
- Kettős háztartást vezet.
- Egy vagy több gyermek után gyerektartást fizet.
- Alacsony jövedelme miatt év közben béréből társadalombiztosítási járulékot vontak le, de adót (Lohnsteuer) nem.
- Ha a munkabére év közben változott (pl. több munkahelye volt) vagy munkaviszonya nem tartott egész évben.
Az önkéntes munkavállalói adóbevallást az l1 nyomtatványon, 5 éven belül lehet benyújtani. Vagyis a 2010 vonatkozó adóbevallását 2015.12.31-ig adhatja be.
Top 5 karriertipp - Állásinterjú
Miért akar váltani? Miért ezt az állást pályázza? Mit tud a cégünkről? Szinte minden interjún felbukkannak ezek a kérdések. Tudatos készüléssel jelentősen javítható a szereplés, ezért érdemes minden szóba jöhető kérdésre számítani. Gyűjteményünkben a kérdéseket öt részre bontottuk.
A toborzás-kiválasztás folyamata jellemzően az önéletrajzos előszűrésekkel veszi kezdetét. Az első akadályt sikeresen leküzdők a továbbiakban legtöbbször egy-két interjúkörre számíthatnak. Az interjú személyes részében főként a pályázó emberi oldalára, tulajdonságaira - kíváncsiak. A személyes és a szakmai rész a beszélgetés során nem mindig tér el élesen, gyakran keveredik egymással.
- Kérdések a pályázó személyes tulajdonságairól
- Kérem, mondjon magáról néhány dolgot!
- Mutassa be magát néhány mondatban!
- Melyek az erősségei?
- Mit tart gyengéjének?
- Soroljon fel három pozitív tulajdonságot önmagáról.
- Soroljon fel három negatív tulajdonságot!
- Milyen három pozitív tulajdonságát emelné ki előző főnöke, ha önről kérdeznék?
- Milyen negatív tulajdonságát emelné ki az előző főnöke, ha önről kérdeznék?
- Mely három pozitív jellemvonását emelnék ki a barátai, ha jellemezniük kellene önt?
- Említsen három olyan pozitív jellemvonást, amelyekkel érzése szerint ön nem rendelkezik.
- Mit csinál szívesen a szabadidejében?
- Milyen teljesítményére a legbüszkébb?
- Mi az ön élet/munkafilozófiája?
- Mi az álma?
- Mi szeretne lenni igazán?
- Kérdések a pályázó motivációjáról
Az állásinterjúk ugyancsak elengedhetetlen része az álláskereső motivációinak, hozzáállásának feltérképezése. Az interjúztató ilyenkor rendszerint arról szeretne képet kapni, a jelölt vajon komolyan gondolja-e a jelentkezést vagy csak álláspiaci kalandor, esetleg érdeklődni jött az interjúra, komolyabb szándék nélkül. Az ilyen kérdések mellett gyakran a munkához való viszony, a karrier építése is téma.
- Mit jelent Önnek az ideális cég?
- Miért vonzó a cégünk az ön számára?
- Miért éppen önt válasszuk az állásra?
- Mit szeretett az előző állásában a legkevésbé?
- Milyen munkahelyi szituációban érzi magát a legjobban?
- Mikor volt a munkája kapcsán a legelégedettebb?
- Mi az a plusz, amelyet ön nyújtani tud számunkra a többi pályázóhoz képest?
- Mi minden tartozott a felelősségi körébe előző munkakörében?
- Miért szeretne állást változtatni?
- Mit tud erről az iparágról?
- Mit tud a cégünkről?
- Amennyiben úgy alakul, kész lenne a munkáért költözni?
- Milyen projektet vezetett utoljára és milyen eredménnyel?
- Hol szeretne tartani a karrierépítésben öt év múlva?
- Milyen fejlődési szakaszokra osztotta fel saját karrierjét és mit vár az egyes állomásoktól?
- Milyen módon fejlesztené magát az újévben?
- Mik lennének az első gondolatai, ha valóban megkapná az állást?
- Milyen feladatokat végezne el a munkába állástól számított első 30 napban?
- Milyen stratégiát vázolna fel az első 3 hónapra, amennyiben megkapná az állást?
- Az apró részleteket is fontosnak tartó vagy inkább nagyban gondolkodó, eredmény-orientált személyként jellemezné magát?
- Kérdések a csapatmunkáról, a problémamegoldásról
- Hogyan és mivel tudná a lehető leggyorsabban megalapozni saját személyének hitelességét a csapatban?
- Kellett-e valaha együttműködni olyan csapattal, melynek egyik tagja nem volt tisztában a hatáskörével? Amennyiben igen, hogyan kezelte a helyzetet?
- Említsen egy példát azzal kapcsolatban, amikor önnek kellett negatív visszajelzést adni másvalaki számára. Hogyan oldotta meg a helyzetet?
- Mikor követte el a legnagyobb hibát és mit tanult mindebből?
- Mi az, ami a legjobban irritálja önt másokban? Mit csinál ilyenkor?
- Ha a feletteseként olyasmire kérném, amivel nem ért egyet, mit tenne?
- Melyik volt élete legnehezebb időszaka? Hogyan birkózott meg vele?
- Hozzon egy példát arra is, hogy birkózik meg a munkahelyi konfliktushelyzetekkel.
- Tegyük fel, hogy cége valamilyen területen vétett a törvény ellen és Ön felfedezi a csalást. Mit tenne ebben a helyzetben?
- Került-e valaha olyan helyzetbe, hogy nehézséget okozott az önre bízott feladat megoldása? Végül hogyan oldotta meg?
- Mi volt az ön számára az elmúlt két év legnehezebb döntése? Végül mit lépett?
- Egyszerre több feladatot is kapott, amelyet legkésőbb a munkanap végéig be kell fejeznie - ez azonban az aktuális keretek között lehetetlennek tűnik. Mit tesz ebben a helyzetben?
- Helyzetgyakorlat (bizonyos szakmáknál)
Az értékesítői munkára jelentkezők alkalmasságát gyakran élesben, próbafeladattal tesztelik az interjún. "Itt van ez a toll. Próbáljon meggyőzni, miért vegyem meg."
- Kérdések a fizetésről
Állásinterjún - jellemzően az utolsó fordulóban - kerül terítékre a bérezés kérdése. Sokszor a munkaadó kész bérezési tervvel jön elő. Ha azonban első körben a pályázó igényére kíváncsi, azt imigyen kérdezheti meg.
- Mi az Ön bérigénye? Mekkora fizetésért vállalná el a munkát?
- Bruttóban vagy nettóban gondolja? Milyen béren kívüli juttatásokra tartana igényt?
- A fizetés hány százalékát gondolja alapbérnek és mekkora mozgó résszel lenne elégedett?